Mielőtt 2009. szeptember végén kiutaztam volna a dán népfőiskolámba, ami Koppenhágától kb. 100 kilométerre nyugatra fekszik, eldöntöttem, hogy ha már ott vagyok, annyit kirándulok csak, amennyit lehet. Mivel sok szépet hallottam róla, nem akartam kihagyni Stockholmot sem. Ráadásul úgy alakult, hogy és egy friss ismeretségemnek köszönhetően Ingmar Bergman szülővárosában, Uppsalában is el tudtam tölteni egy kis időt.
Koppenhága és Stockholm között X2000 szupervonat jár, az út 6 órás volt és nagyon kellemes. A korábbi útjaimról nem akarok részletesen írni, inkább csak egy-két dolgot kiemelnék. Akit mégis részletesen érdekelne:http://vallekilde.blog.hu/2009/10/17/svedorszag_valamint_annak_ket_elonye_es_ket_hatranya_daniaval_szemben
Az első svédországi tartózkodásból annyi mindenképp megmaradt, hogy Dániából odaérkezve olyan volt, mintha valami medditerrán strandról a szécsényi fagyzugba katapultáltam volna, naivan a kis teszkós átmeneti kabátomban vettem nyakamba Stockholm utcáit és bizony nem kicsit fáztam! Szállásomon, az egyébként rendkívül barátságos (és olcsó és akkor épp teljesen üres) Magyar Házban is minden lehetséges melegen tartó cuccot magamra kellett teregetnem. A másik, ami Dániához képest szembeötlő volt, hogy jóval kevesebb bicikli és jóval több autó járt az utakon. A harmadik pedig, hogy nemzetközi gyorséttermekből ugyan ott sem volt sok, de kebabárusból annál több. Kb. olyan volt ezek sűrűsége, mint Budapesten a kínai gyorsbüféké. Egyébként pedig az egész város csodálatos volt a hatalmas épületeivel, a földszinten elegáns boltok vagy éttermek, felettük pedig legalább 50-60 lakásos társasházak. Nincs tehát semmi csodálkoznivaló azon, hogy alig vártam, hogy visszatérjek, és ez 2010. decemberében meg is történt. De erről majd máskor.
