Sapka és Funchal

Tavaly nyári csehországi utunk sikerén felbuzdulva döntöttünk úgy még augusztus elején útitársammal, hogy januárban, amikor Magyarországon is beköszönt a tél (a december novemberré melegedett), kellemes medditerrán klímájú helyre utazunk. Némi töprengés és repjegynézegetés után feltűnt, hogy brüsszeli átszállással Faro jó áron elérhető ebben a  hónapban, s mivel egy korábbi Origo-cikk kifejezetten ajánlotta a legdélebbi portugál tartományt, Algarvét, döntöttünk: megpróbáljuk, hátha szerencsénk lesz és nem fog végig zuhogni. Én mind a 4 közel teljes napot ebben a tartományban terveztem tölteni. Hiszen ha az alábbi térképet nézzük, akkor egy elégségesnél jobb jegyet már szereztem Portugália megismeréséből az elmúlt 4 út során. 

A zölddel jelölt északi terület legfontosabb városait, a lisszaboni régió legszebb részeit és Madeira körülbelül harmadát láttam már. Bár a következő útnak a sárga középső régiót vagy az Azori-szigeteket terveztem, nem ugrottam el Algarve elől és azt gondoltam, hogy mind a 4 napot ott töltjük és újabb régiót pipálok ezzel ki, végiglátogatom a híres strandokat, eszem-iszom-napozom. A "probléma" az volt, hogy útitársam feltétlenül el akart menni Lisszabonba, s mivel ő volt a sofőröm, engedtem a nyomásnak, azzal a feltétellel, hogy Algarve-ba visszatérve megállunk Alentejo két nagy városában, Évorában és Bejában, s Mértolában szállunk meg. Ez utóbbi végül sikerült és mint alább látható, megérte. Az az igazság, hogy Lisszabonban eltököltük az időt. TANULSÁG: ha csak 4 napod van, nagyváros és vidék nem fér bele. Vagy választani kell a kettő között, vagy 8 napra menni...

Szóval öszvérmegoldás született, de ennek ellenére - elsősorban a fantasztikus idő és a turisták elhanyagolható száma miatt - nagyon jól éreztem magam. A lényeg itt a hideg magyar télből és hajtós hétköznapokból való kiszakadás volt, így például múzeumban nem voltunk, a fő utakról nem tértünk le mindenféle természeti látnivalókért, stb.

A meglátogatott települések kronológiai sorrendben:

Almancil: Farótól nem messze lévő kisváros, egyetlen nevezetessége csodálatos azulejo-kkal (azaz kék csempékkel) borított barokk Szent Lőrinc-templom. Fotózni belül sajnos tilos, ezért csak egy képet készítettem..

Silves: vára a mórok egyik erődítménye (ne feledjük, Andalúzia nyugati szomszédjában vagyunk!), aztán egy nagy király visszahódítja tőlük. Története az újkortól kezdve érdektelen, a régió többi várával együtt használaton kívül kerül, ám szerencsére köveit nem hordják el lakóházakhoz. 

Praia da Marinha: strand, sziklafallal. Az algarve-i útikönyvek címlapján, a plakátokon és brosúrákon a szomszédos Praia da Rocha szokott szerepelni, szinte mindig. Nekünk most idő és megfelelő kitáblázottság hiányában ez jutott. Az óceán csodaszép és nem is annyira hideg! A strandok végigjárásáról ugyanakkor nem tettem le, sem a déli, sem pedig a nyugati szakaszon, középtávú tervként iktatva van.

Szent Vince-fok: A déli és nyugati partszakasz találkozásánál katonai létesítményként funkcionáló világítótorony, a kontinentális Európa legdélnyugatibb pontja. A legnyugatibb pont, a Cascais melletti Roca-fok után ez a pont is kipipálva. A szél viszont nem épp a legfrizurabarátabb. 

Aljezur és Odeceixe: álzsezúrnak és odeszejsnek ejtendők. Előbbiben a vár az érdekes, az utóbbiban a strand. Előbbit távolról fotóztam, mivel siettünk sötétedésre (ami ebben az évszakban ezen a vidéken este fél 7-et jelent...) a szállásunkra érni. Praia da Odeceixét - bármennyire is terveztem, mert az ország legszebb strandjainak egyike - nem sikerült abszolválni, a bérelt autónk műszerfala ugyanis hibásan jelzett valamit, aminek a nyomozása elvitte az időt a strandon való békés reggelizéstől. Mindenesetre a szállásunk, ami a képen látható, nagyon jó (=tiszta, csendes, kényelmes) volt.

Lisszabon: megunhatatlan. Csak a belvárosban jártunk, expóterületre és Belémre nem volt idő. A születésnapomat este egy nagyon kellemes borbárban ünnepeltek, nagyon kellemes borokkal, portói inklúdid. A szállásunk a legpanoramikusabb kilátótól 1 percre, festői helyen, rém koszos. Az ágynemű büdös is pluszban. Az érdekesség, hogy a tulaj ugyanaz, mint az odeceixe-i szállásé. Csak azt a nagyi tartja rendben. Que différence! 

Mértola: fantasztikus szállás Alentejo talán legfestőibb kisvárosában. A Guadiana folyó túlpartján, a várral szemben laktunk (Casa da Tía Amália) és a majdnem szomszédos másik vendégházban (Casa Amarela) reggeliztünk. A látványtól nem tudtunk elszakadni, ez volt az a hely, ahol a legtöbb időt töltöttük. A hangulat ennél már nem lehetett medditerránabb, a napon 23 Celsius-fok pedig csak elmélyítette az életérzést!

A Temuje nevű étteremben a levesek, amiket rendeltünk, a főételek között voltak felsorolva. Nos, a pincér bácsi megtiltotta, hogy főételt rendeljünk még utánuk (pedig egy jó halat szerettünk volna). És milyen jól tette! A 10 euróba kerülő leves 2/3-át tudtam megenni. Az enyém paradicsomleves volt: rengeteg zöldséget kellett rászórni a házikenyérrel kibélelt levesestányérba(!), rámerni a levest és hozzá elfogyasztani vagy negyed kiló sertéshúst... Kipukkadtam. Ne felejtsük el, hogy Portugáliában az étkezések elején szó nélkül hozzák az üdvözlőfalatot, ami vagy sajt vagy valamilyen pástétom, amikhez mindig van vaj és olíva. Itt is volt... Útitársam levese açorda, azaz aszordának ejtendő fokhagymaleves sok halhússal, hasonlóan túllaktató. A választott bor mennyei volt, ilyen gyümölcsös aromát régen éreztem fehérborban. Nagyon jól esett, az már persze annyira nem, hogy a 7 eurós bort másnap a boltban 3,5 euróért láttam, de az éttermek az italból élnek.

Tavira: utolsó állomásunk. A hasonló folyó partján, kisebb botanikus kert a várban, színek, kellemes levegő, sirályok, fotópályázatra "Életképek" kategóriába beküldhető megpihenő férfi a kőhídon... Strand messze, de beértük a folyóparton ücsörgéssel, valamint megkóstoltam (majd a farói, isteni halas-krumplis-paradicsomsalátás záróvacsoránk után újra) a helyi mandulalikőrt, amit belefacsart citrommal és jéggel szolgálnak fel. A neve amarguinha, ámárginnyának ejtendő és nagyon finom.

Következő portugál túra jövőre, de nem januárban, hanem tavasszal vagy ősszel. Valószínűleg Közép-Portugália (Porto és Lisszabon közötti rész, úgymint Aveiro, Fátima, Tomar, Alcobaça, Batalha, Óbidos, Nazaré, Peniche és Leiria), valamint a most kimaradt Alentejo (úgymint Évora, Beja, és három vár: Marvão, Monsaraz és Estremoz), együtt, kb. 2 hét, ismét bérelt autóval. 

Január elején, sőt akár már karácsony után meleg helyre utazni a világ egyik legjobb dolga. Nagyon valószínű ezért, hogy jövő ilyenkor - hacsak Netanjahu és Trump addig nem hergelik fel a palesztinokat - Izraelbe utazom.

Reggel 9-kor indultunk egy 7 üléses autóval (egy koreai házaspár, egy orosz házaspár és a fiatal grúz sofőrünk társaságában) Tbiliszitől nyugatra, a Kura (Mtkvari - ugye Tbiliszi folyója is) és az Aragvi folyók összefolyásánál egy magas szirten található Jvari-kolostorhoz (ejtsd: zsvári), melyről ezt kell tudni: "A Jvari-kolostor Mtskheta városa mellett található Kelet-Grúziában, eredetét a 6. századra datálják. Nevének jelentése: a kereszt kolostora. Ugyanilyen névvel Jeruzsálemben is található egy kolostor, azt is grúzok építették. A kolostor egy kopár hegycsúcson áll a Mtkvari és az Aragvi folyók összefolyásánál Mtskheta városa fölött. Ez a város a Kaukázusi Ibéria nevű 4-5. században létezett államalakulat székhelye volt egykoron, így Grúzia egyik legősibb településének számít. A hagyományok szerint Szent Nino itt térítette át Kr. után 327 körül III. Mirian királyt, Kaukázusi Ibéria akkori uralkodóját, keresztény hitre. A helyen fakeresztet állítottak. A kereszt a korabeli jelentések szerint csodákat tett és hamar a zarándokok kedvelt helyévé vált a környék. Az első templomot 545 körül emelték, majd 590 és 610 között épült meg a mai épület. Jvari fontos zarándokhellyé vált és a középkorban falakkal is megerősítették. A szovjet korban nemzeti műemlék volt, azonban a közeli katonai támaszpont miatt nem lehetett látogatni. Grúzia függetlensége után újra az egyház kezébe került és a mai napig használják vallási célokra. 1994-ben az Unesco világörökség részévé választották több mtskhetai épülettel együtt." 

Különleges hangulata volt, belül pedig vasárnap délelőtt lévén épp mise folyt. Beltéri képeket ezért nyilvánvalóan nem készítettem. Majd leereszkedtünk Mtskhetába (ejtsd: cketa). Gránátalmafacsarón túl volt itt churchkela-árus (hosszúkás alakú édessség, ízesített karamellel bevont felfűzött dióbél), és nagyon szép nemez-sálakat árultak a szokásos pénztárca-sapka-stb. szuveníreken felül. A fallal körülvett bazilika, ami az itteni ortodox egyház szíve kívül-belül lenyűgöző volt és telis-tele volt emberekkel. Szigorú, 2 méter magas, hosszú szakállú pópa áltt az ajtónél, aki a megfelelő öltözetet volt hivatott ellenőrizni. 

E két UNESCO világörökségi műemlék után következett Sztálin szülőhelye, Gori és az 1957-ben létesített múzeum. Megnyitása óta keveset változott, Sztálin teljes életét végigköveti (sajnos kevés eredeti dokumentum segítségével), de korántsem teljes életművét, amvel kimeríti a történelemhamisítás bűnét: a politikai gyilkosságokról ugyan szól néhány fotó, a Molotov-Ribbentropp paktumról, az éhínségről és a Gulágról viszont semmi. A lépcsőfordulóból így néz ki az előcsarnok és az első terem bejárata:

Ez pedig az első terem. A képen idegenvezetés folyik angolul. Valószínűleg nem ér meg, mert túl sok plusz infót nem ad. Ezt abból gondolom, hogy később kezdték a termek bejárását, mint mi és ugyanakkor végeztek.

Az 5 teremből a 4. a Sztálinnak küldött ajándékokat mutatja be. Itt van a múzeum egyetlen szobra, ami nem őt ábrázolja. Ez Franklin Delano Roosevelt.

Az 5. teremben Sztálin személyes tárgyait állították ki, valamint népbiztosi irodájának bútorait.

A főépület mellett "védőépület" alatt látható a fából és agyagból épített szülőház.

A főépület másik oldalán pedig az a vasúti kocsi, amiben a jaltai konferenciára utazott. Nem szeretett ugyanis repülni. Ez itt az ágya és az íróasztala:

Ez pedig a kocsi korridora:

Gori felett vár is áll, impozáns, de teljesen üres, a panorámán kívül látnivalót nem kínál.

A kép baloldalán a panelsor mögött látszik a tornyos Sztálin Múzeum.

Utolsó megállóhelyünk ismét egy Unesco-helyszín: Uplistsikhe. Ez volt a Kaukázusi Ibéria legelső központja (Mtskheta és Tbiliszi előtt), a 4. században a kereszténység felvételével kezdődött a hanyatlása, ami a 8-9. században felerősödő mongol hódítással gyorsult fel és melynek következtében a 14. században elnéptelenedett, s azután már csak óvóhelyként használták idegen seregek betörésekor. 

*****

Második kirándulásunkat egy másik céggel tettük meg. Ez egyfajta kényszerűség volt, az első cég ugyanis lemondta az utunkat. Ez sok bosszúságot okozott a további tartózkodásunk megszervezése szempontjából, de megoldódott. Persze, aki az EU-ban utazgat, annak fel sem merül - így nekem sem -, hogy a 15+2 fős mikrobusz leghátsó 4 üléseinek egyikére ültetik, ahol bepasszírozva görnyed és nehezen kap levegőt, a tájból pedig a hátsó sornak jutó ablak keskenysége miatt SEMMIT sem lát. Sajnos viszont ez történt, az út hosszú volt, az idegenvezető pedig messze nem beszélte jól az angol nyelvet. E második kirándulásunkon az orosz (konkrétan: észak-oszétiai) határhoz igyekeztünk, hogy megcsodáljuk az egyik legfestőibb csúcsot, a Kazbeget. Első megállónk egy nagy víztározónál volt, ahol már előbukkantak a havas kaukázusi csúcsok:

Következett a tó partjának egy másik pontján Ananuri vára. Az erődítmény két várból áll amelyek egy lőréses függönyfallal csatlakoznak. A felső erődítmény nagy, négyszögletű torony, Sheupovari néven ismert. Az alsó erődítmény egy kerek torony, romokban hever. Az erődön belül több más épület is van. Pl. két templom. A régi a Szűz Mária templom, magas négyszögletes toronnyal. Itt található a sírja néhány Aragvi hercegnek. A 17. század első felében épült téglából. A nagyobb templom a Mennybemenetel templom (Ghvtismshobeli), 1689-ben épült. Ez gazdagon díszített homlokzatú, faragott bejáratú épület, egy faragott szőlőtőke kereszttel a déli homlokzaton. Ezenkívül számos freskómaradvány is találhat itt, melyek nagy része elpusztult egy tűzvészben a 18. században. A hely érdekessége (számomra): a Lonely Planet útikönyvem címlapján ez van.

Következő megállónk Gudauri, Grúzia síközpontja. A kilátás a környező hegyekre lélegzetelállító!

Majd utolsó megállónk, a határtól 14 kilométerre fekvő Stepantsminda. 

A városka 1700 méteren fekszik. Dzsipekkel visznek fel a Gereti-templomhoz (a képen balra), ami 2200 méteren fekszik és tökéletes a rálátás tőle a Kazbegre, mely 5047 méter magas (a képen jobbra).

Optikai csalódás: a Kazbeg mintha csak egy rövid sétára lenne tőlünk. Sokan meg is kísérlik a könnyelmű csúcstámadást. Hegyimentés márpedig nincs. Idén könnyű év volt: csak 3-an haltak meg. Ez a Kaukázus 7., Grúzia 3. legmagasabb hegye. (Az 5051 méter magas Janga* és az 5201 méter magas Skhara előzik meg.)

*Igen, ezzel a hazai gyártású ízesített kaukázusi kefír nevének rejtélye is megoldódott! :-)

A templom elzártsága...

...és a falura való rálátás egyaránt csontig hatoló élmény!

Stepantsmindában úgy döntöttünk, nem nyomorgunk tovább a buszban, útitársainkat és félamatőr gájdunkat könnyű szívvel elhagyjuk. Taxit fogtunk, s fejenként 2300 Ft-ért 2 óra alatt  röpültünk vissza Tbiliszibe (szó szerint, kanyarokban előzve, vadul, ám valahogy mégsem volt halálfélelmünk - hiába, itt a necces helyzetek máshol kezdődnek...), ahol némi ügyintézés (értsd: a két túraszervező cég legorombítása) után elfogyasztottunk búcsúvacsoránkat és ismét megcsodáltuk a város esti fényeit. A taxi nemcsak a gyorsaság és a kényelem miatt érte meg, végre, az ablakon át fényképezve ugyan, de megörökíthettem azt a tájat, amin keresztül jöttünk aznap, de semmit nem láttam belőle:

Összességében elmondható, hogy ez a random trip az ország és az emberek megismerésére nyilvánvalóan nem volt elég. Miközben egy nagyon izgalmas, kifejezetten fejlett és mégis nagyon olcsó helyen jártunk, látszik, hogy kevés tekintetben ugyan, de itt is van hová fejlődni. Legközelebb odalátogatásom alkalmával újabb kirándulásokat teszek majd és grúz fiatalokkal is próbálok majd kapcsolatot teremteni, megismerni az ő autentikus véleményüket a hazájukról és a jelenkori történelmi eseményekről (ne feledjük, 2008-ban putyini agresszió érte az országot Dél-Oszétia kapcsán, Abházia pedig - itt a térképen a legnyugatabbi, sárga régió - de iure nem, ám de facto független szakadár állam, amiben az oroszok nyakig benne vannak). 

Hazautazásunk semmivel nem volt könnyebb, mint odautazásunk: ismét bő 4 óra észbontó buszozás Kutaiszi repterére, anyázás a check-in kaotikus szervezetlensége miatt, majd 3 órás Wizzair-ezés, némi turbulenciával megfűszerezve. Fáradtabban értünk haza, mint ahogy elindultunk, szóval ezt a hosszú étvégét távolról sem nevezném pihenésnek, mindenesetre pozitív csalódás volt és nagyon megérte!

(Aki a megkóstolt ételekre kíváncsi, látogasson el élményblogomra, leírást és pontozást is talál!)

Körülbelül két éve döntöttem el, hogy kihasználva a WizzAir közvetlen járatindítását Grúziába, meglátogatom ezt a szovjet utódállamot. Különböző időpontok, különböző hosszúságú ott-tartózkodások kavarogtak a fejemben, végül most tudott, 3 teljes nap erejéig megvalósulni (az első) grúz túra, eredetileg két útitárssal, majd egy hirtelen visszamondás után eggyel.

A repülő oda (és vissza is) sajnos a leglehetetlenebb órában közlekedik, ugyanis pénteken 23:50-kor indul és kb. éjjel 3-ra van ott, ami a +3 órás időeltolódás miatt reggel 6 órát jelent. Kutaiszi mellé érkezik egy zsebkendőnyi reptérre (talán csak a madeirai és a marosvásárhelyi reptér volt ennél kisebb, amin valaha jártam), ahonnan egy Georgian Bus nevű társaság 2300 Ft-nak megfelelő lariért visz be a fővárosba, Tbiliszibe. Az út kb. 4 órás. A buszok nem a legfiatalabbak, de azért nem kell a szocialista gépipar rozsdás retteneteire gondolni. Grúzia amúgy is nagyon nyugatbarát és azért ez sok mindenen meglátszik.

Tbiliszi egyik fő terére érkeztünk, a Szabadság térre, ahol a metró is megáll. Az alábbi képen Tavisupleba Square néven látható. Innen ágaznak el a legfontosabb nagy utak nyugatra, keletre pedig tbiliszi tartózkodásunk kiemelt jelentőségű helyszíne, a Kote Abhkazi utca, ami a Várhegy alatti Gorgasali térbe torkollik.

A szállásunk a folyó túlsó partján volt, a térképen attól a nagy zöld korforgalmas tértől északkeletre és nagy nehézségek közepette találtuk meg. Másfél óránkba telt, miközben meleg napsütés izzasztott. E nehézségek:

1/ Google-ből nyomtatott térkép volt nálam, mert spóroltam a rendes várostérképpel (nem szabad!), azon pedig egyik utcanév nem volt felírva, a másik grúz gilisztabetűkkel volt írva, a harmadik meg angolul, úgy meg a járókelők nem nagyon olvasnak,

2/ alig voltak utcatáblák, ha néha voltak is, akkor oroszul, ez persze segített, a házszámok hiánya már nem...,

3/ a leszólított járókelők nem tudtak útbaigazítást adni, sőt, a szállással pérhuzamos utcában lévő hotel recepciósának sem volt halványlila fogalma sem, hogy merre lehet, amit keresünk.

Végül aztán egy fiatalember útbaigazított, így megérkeztünk a New Tbilisi Hostel luxy szobájába. Hogy mit jelent e szókapcsolat? Egy családi ház földszintjének egyik felújított szobáját külön fürdővel, amiben nem volt zuhanykabin, kérésre estére adtak melegvizet és némi fűtést. Nem mondanám ideálisnak, ár-érték arányban pedig egyáltalán nem volt az. Ketten együtt két éjszakára 15 ezer Ft-nak megfelelő larit fizettünk érte, reggelit pedig - látva a lepukkant konyhát - végül nem kértünk.

Visszaszálltunk metróra és a Szabadság térről - ahol két nevezetesség van: a Városháza és a Szent György-oszlop - indultunk városnézésünkre. 

A Kote Abkhazi utcán végigmenve a Gorgasali térre jutottunk, ahol lenyűgöző látvány fogadott minket. Bal kéz felől, a folyó túlpartján libegőállomás, kisebb várfalak, ... 

...Gorgasali király szobra egy nagy templom mellett. A folyó innenső partján pedig, távolabb szintén egy magasabb domb, tetején templommal.

A folyó innenső partján pedig, jobbra pedig szebbnél szebb házak, katedrális és a hatalmas vár, ahová a libegő érkezik. A vártól nem messze, ugyanazon a gerincen pedig Grúzia Anyácska, karddal és kenyérrel.

Nem sokat teketóriáztunk, a libegőhöz siettünk  (11-től 23 óráig közlekedik, 1 retúrjegy ára 230 Ft), a hídon át, amelyről akár előre, akár hátra néztünk, szép látvány fogadott.

A libegő kabinjában is kattogott a fényképezőgép gombja:

Felérve a hegyre, a panoráma minden elképzelésünket felülmúlta. Tbiliszi egyszerűen és meglepően SZÉP. 

Szemben balra ezt láttuk (az üvegkupolás épület az elnöki palota):

Szemben jobbra pedig ezt (a nagy panel mögött az egyik kis utcában volt a szállásunk):

Ha balra néztünk akkor Grúzia Anyácskát...

...kissé távolabb, nagy objektívvel a Városházát és a Szent György oszlopot, azaz az Óváros határát. Mögötte már a modern Tbiliszi,  amire 3 nap alatt nem volt időnk.

És persze a Kura folyó:

A lemenő nap sokat segített az élmény teljes átélésében:

A Vár mögött ligeterdő van, s a Vár legmagasabb pontja is látogatható:

Kelet felé ereszkedtünk le a Várból. Éjjel-nappal nyitva tartó fürdők (közös és privát részlegekkel, nagyon sajnáltuk, hogy nem vittünk fürdőruhát, 900 Ft-ba került egy óra) egy kis patak egyik oldalán. A másik oldalon bájos mecset. A patak útját követve pedig a patak forrása, a Várhegy oldalából fakadó vízesés. Ekkor már sajnos sötét volt, így a vízesést nem tudok prezentálni, az viszont kétségtelen, hogy Tbiliszi ezen zuga a  világ fővárosainak egyik legromantikusabb zuga.

A Várhoz a második és harmadik napunk estéjén is visszatértünk. Mindkét este elballagtunk az Óváros legszebb és legérdekesebb pontjához, az Óratoronyhoz is. 2010-ben egy bábszínész tervezte a tornyot, melynek tetején minden órában egy angyalfigura üti el az adott órát egy harangon. Naponta kétszer délben és este 7 órakor pedig bábuk forognak körbe. (Ez utóbbiról sajnos lemaradtunk, de az angyalt kétszer is láttuk.)

Múzeumozásra és alaposabb városnézésre nem volt most idő, de ez legközelebb, fürdőzéssel egybekötve kötelezően pótlandó. A következő részben két kirándulásunkról lesz szó.

Szűk 5 napot töltöttem Esztelneken, nagybátyám, Vargha Mihály szobrászművész/múzeumigazgató nyaralójában, ahonnan a Bálványosra is kirándultunk. Pár kép következik rövid magyarázattal:

A Kárpátok kanyarulata az Esztelnek feletti rétről, ahol több kiló mezei csiperkegombát szedtünk. Ez a nagybátyám egyik kedvenc tevékenysége, eső után gyakran két étkezésre való gombát szed a 4 tagú családnak

Sajnos Magyarországon már alig lehet olyan ízletes paprikát kapni, mint amit a Kárpátokon túli románok árulnak Erdély piacain. A paradicsom kerti. A kenyér a környéken a legjobb, kézműves, két faluval arrébb, Bélafalván készítik. A juhtúró és a szalonna elképesztő minőségű házi, a szembeszomszédtól. Minden reggel és este...

Bálványosfürdő. Előtérben a nagyon hideg ásványvízfürdők egyike, háttérben látszik a másik. Valójában ezek a savas medencék nem Bálványos hegyén vannak, hanem szemben, a Hideg-hegyen, ahonnan látszik balra tekintve a szálloda, ahol 2014-ben finom vacsorát fogyasztottunk a barátaimmal...

...jobbra pedig Bálványos vára a csúcson és néhány magasabb üdülő teteje

A szerpentinen felfelé, majdnem elérve a szállót találjuk a nagyon szépen rendbe szedett Apor Lányok Fürdőjét, ahol két nagyobb medence van, több lábfürdő, s néhány apróbb gödör is, ezek szemfürdők és szájfürdők

Ez itt a nagymedence:

A szálloda évről évre fejlődik. Wellnessrészlege, konditerme és kalandparkja is lett az utóbbi két évben, hamarosan pedig amfiteátrum készül. A képzőművészeti tábor virágzik, nagy teremben mutatják be az idei nyár termését, íme néhány alkotás:

Nagybátyám is minden évben örömmel vesz részt a táborban, idén Bálványosi boszorkány címmel készített szobrot, amit november 16-ától a budapesti Forrás Galériában is láthat a közönség:

E helyszíneken várhatóan 2017 márciusában és július-augusztusában újra megtalálható leszek. Igazi pihenés.

Ez az út egyáltalán nem volt tervbe véve, de lett nekem egy útitársam, aki bár Bécsben él, amihez Prága elég közel van, még sosem járt a cseh fővárosban. Én meg már ugye kétszer is, szívesen vállaltam az idegenvezetést azzal a feltétellel, hogy egyik rég dédelgetett álmomat is megvalósítjuk, azaz elmegyünk Ceské Budejovicébe és Cesky Krumlovba. Előbbiben főzik a Budweisert, egy sört, amit egész családunk szeret, utóbbi pedig az UNESCO világörökségi listáján van fenn és van olyan toplista, ami szerint Csehország első számú látnivalója.

Mivel célunk a sok séta és gyönyörködés volt, kulturális látnivalókról nem tudok beszámolni, múzeumozni azért az út végén tudtam Bécsben, mert ez a város mindig kínál érdekességeket, még akkor is, ha az időszakos kiállítások nem csigáztak fel. De volt két állandó, amit mindenképpen meg akartam nézni és sikerült is. Az egyik a Szépművészeti Múzeum a város szívében, a másik a Kunsthaus Wien, ami Hundertwasser, az extravagáns zseni munkásságának múzeuma az általa tervezett házban. (Fényképezni a képeket tilos.) Utóbbitól nem messze van a Hundertwasser falu, amivel szemben pedig egy lakóházként funkcionáló általa tervezett ház van. Ezt szintén megcsodáltam a vonatomra sietve. 

Két dolog hiányzott a tökéletes úthoz: 1) Budejovicében nem szolgáltak fel abban az étteremben Budweisert, ahol vacsoráztunk, 2) nagyon meg akartam nézni egy Vermeer-képet Bécsben, de hűlt helye volt a múzeumban. Egyébként a szállás, a vonatok, az ételek, az italok és persze az útitárs mind tökéletesek voltak.

Prága: az Óváros a Hrdazsínból

Prága: a Kisoldal (a Hradzsín alatti városrész) a Hradzsínból

Ceské Budejovice főterének részlete a tűztoronnyal

Ceské Budejovice főterének részlete a városházával

Cesky Krumlov óvárosának szélén csörgedező patak

Cesky Krumlov: a Moldván nagy a forgalom

Cesky Krumlov: a Moldva előző képen látható szakasza az ellenkező irányból

Cesky Krumlov: bal oldalon a hatalmas vár (még folytatódott mögöttem is!), jobb oldalon az óváros részlete

Cesky Krumlov: enyhén hűvös volt a városkában, de az esőt megúsztuk

Cesky Krumlov: úgy döntöttünk, felmászunk a vártoronyba összeszámolni az ázsiai turistákat

Cesky Krumlov: kilátás a díszes vártoronyból a vár többi részére

Cesky Krumlov: profilkép a vártoronyban

Bécs: Szépművészeti Múzeum lépcsőház. Mennyezet: Munkácsy, oszlopok melletti nőalakok: Klimt

Bécs: Hundertwasser egyik munkája (múzeum) az udvar felől

Bécs: Hundertwasser egyik munkája (múzeum), café

Bécs: Hundertwasser másik munkája (lakóház)

Bécs: Hundertwasser másik munkája (lakóház) és én

Apróbetűs: amint az előző posztban jeleztem: MK = az ország, Málta = a legnagyobb sziget.

Tehát az első napot a borult Vallettában kezdtem. Innen indult a South Tourra a hop on hop off busz. A félsziget déli részén van Floriana, amin ha átgázolsz, egy nagy körtérre érsz, közepén szökőkúttal, itt van a nagy buszpályaudvar. Ezután egy függőhídon gyalog vagy egy rámpán autóval mehetsz bele a hatalmas vallettai falak mögé. A falakon található a Hastings-kert, ahonnan teljesen rálátsz a Marxamsett-kikötőre és a partján lévő városokra, így Msidára is, ahol az első szállásom volt (az előző posztban írtam róla):

A legfontosabb épületek mind a város tengelye, a Republic Street mentén helyezkednek el. Nagyjából e sétálóutca közepén van "a kávéház" (ilyen patinás, szép berendezésű, nevezetességként futtatott kávéház máshol is van persze, Bécsben nyilván több is, de Lisszabonban egyértelműen a Brasileiro az), neve Cordina. Aztán egy nagyobb térre érünk, ahol a Nagymesterek Palotája van: egy része a köztársasági elnök hivatalaként hivatali helységeknek ad otthont, másik része, a reprezentációs termek látogathatók. A palotában felújítás folyik, készülnek az MK EU-s soros elnökségére.

Plusz van egy fegyvertára is, ami kihagyhatatlan. Nemcsak a lovagok, de az ostromló törökök fegyverzete is ki van állítva. Rengeteg sisak, kard, íj, egyszerű és díszes páncélok és még folytathatnám. Ágyúk:

A Sárga teremben, ami a legnagyobb, volt egy időszakos kiállítás: pápáknak írt leveleket mutattak be, a vatikáni levéltárral való együttműködésben. Persze másolatban, egy kicsit a történelmi hátterét is megvilágítva a levél szövegének. Ez például Marie Antoinette levele nem sokkal kivégzése előtt:

Na és akkor ezután elindultunk a busszal a meglehetősen borongós időben. Az egyszerűség kedvéért idemásolom a megállókat. Ahol leszálltam, oda még írok valamit magyarul is saját kútfőből. A busz Sliemából indult, az első 4 megállója ezért az útba ejtett városkák voltak, nem érdekes.

5. Valletta Bus Terminus - The point of entry to Malta’s capital city built by the knights of the Order of St. John in 1568 and transformed over the years into the finest example of baroque. The city is studded with historical palaces, museums, churches, garden cafés, restaurants and commercial outlets.

6. Auberge de Castille & Upper Barrakka – The Auberge de Castille is located within the City of Valletta and houses the office of the Prime Minister of Malta. Near the Prime Minister’s office we also find the Upper Barrakka Garden which is situated over Valletta’s bastions. Valletta with magnificent views of the Grand Harbour and the Three Cities, the hub of naval activities of the order of St. John.

Igen, ez sötétben és világosban is elég megnifisönt.

7. Valletta Harbour - A drive round Valletta’s harbour and the magnificent bastions. Valletta is one of the UNESCO world heritage sites and is one of the few surviving inhabited walled cities.

8. Valletta War Museum - Malta suffered greatly during the wars and this museum is a testimony to the hardship of those years. Exhibits include equipment, uniforms and photos.

9. Fort St. Elmo - The fort is at the tip of the Valletta peninsula. Historians are of the opinion that the site was fortified since the punic era (c. 200 S. C). The fort is only partially opened to the public.

10. Mediterranean Conference Centre - The building serves as a state-of-the-art conference centre. It was built by the Order of St. John as the main hospital of the Knights. Of great importance is the long hall which served as the hospital’s medical ward and is hailed to be the longest roofed hall in Europe. The summit between Bush and Gorbachov in 1989 which marked the end of the Cold War was hosted in this centre.

11. Fort St. Angelo - (photo opportunity) The bus will stop for a few moments. Across the water Fort St. Angelo which for centuries guarded the Grand Harbour. The site and Fort witnessed and withstood two Great Sieges, in 1565 by the Ottoman Empire and the other in 1944 by the Axis command.

12. Valletta Waterfront - Serves as a cruise liner terminal. Every year this magnificent view greets tourists who arrive in Malta by sea. Within this wharf there are a large number of commercial outlets, restaurants and cafes.

13. Hypogeum - A site not to be missed. An underground Neolithic temple complex from 2500 B.C. completes with niches, oracles altars and wall paintings. Another UNESCO world heritage site. Entrance is restricted to those who have pre-booked. Tarxien Temples - Another megalithic temple and a UNESCO world heritage site. Built in about 2000 B.C. the site continued to be used until the early Bronze Age (1500 B.C.).

***az ország egyik fontos nevezetessége, de egyrészt engem nem túlzottan tud lekötni az ilyesmi (lásd még alább), másrészt napi 80 embert engednek csak be és majd' egy évvel meg kell venni a jegyeket online***

14. Senglea Point (photo opportunity) - A unique chance to see Valletta and its bastions from the other side of the harbour.

Éltem a fotóoportyunitival, igaz, nem szálltam le a buszból, hanem az emeletén kattintottam, ezért csak maga Senglea fért bele:

15. Vittoriosa Waterfront - The area has recently been conserved and transformed into one of the finest marinas in the Mediterranean with berthing facilities for super-yacht. The area also houses Malta’s Maritime Museum.

16. Bieb Is-Sultan (passing) - A magnificent triumphal gate built by Grand Master Nicholas Cotoner in 1675.

17. Żejtun Parish Church - A medium sized town in the south of Malta. Żejtun holds the title of Città Beland, which was bestowed by Ferdinand von Hompesch zu Bolheim, Grandmaster of Knights of Malta in 1797, Beland being his mother's surname. Żejtun takes its name from the Sicilian Arabic for “olive”, which was one of the main productive industries in Malta. It is also known as Ħal-Bisbut, or Casal Bisbut.

18. Żejtun St. Gregory’s Church - Before the building of the present parish church of Zejtun, now at the centre of the town, this used to be the church of the village as it was then. It was definitely the largest and one of the most interesting in the islands during the 16th Century. Its architecture attests to its antiquity, because there is an indication that some parts were actually constructed in the 15th Century while others were built during the 16th Century.

19. Marsaxlokk Fishing Village - A typical Mediterranean fishing village with colourful boats, market and fish restaurants. Mix with the locals and enjoy the fresh and relaxed atmosphere.

Minden máltai útikönyv elején ez a fau van a tengeren ringatozó színes csónakokkal, amiknek az orrára szem van festve. Luzzu a nevük és tényleg jól mutatnak. Biztosan nyáron is, nekem csekélyke napfény és erős szél jutott erre a napra. Azt persze az útikönyvek nem nagyon reklámozzák, hogy Marsaxlokk mellett van Málta nagy kikötője és az a sok ipari torony már nem annyira szép. Mindenesetre látni kell. A parton az összes étterem unalmas sztékes-sültkrumplis, szóval egyértelműen az előző posztban említett autentikus Ta' Victor a király a kis templomtéren. Maga a séf, Victor veszi fel a rendelést és ha teheti, ő is szolgál ki.

20. St. Lucian Tower (passing) - A fine example of fortification, the watch tower was by the Order of St. John. Today it is a national aquaculture centre and visiting is restricted.

21. Ghar Dalam Cave and Museum - One of the oldest caves on the island dating back 500,000 years. Skeletons of animals long extinct from the island have been found in this cave. The area is also ideal for rambling.

22. Blue Grotto - A natural cave with crystal blue waters. A small fishing village from where you can take a short boat trip round this natural wonder.

23. Hagar Qim & Mnajdra - Another two pre-historical temples which are situated in the same area with a short distance from each other.

Az a baj, hogy engem ezek a nagyon régmúlt idők, romok nem nagyon fognak meg. Úgy értem, hogy épületnek kinéző régi épületek (pl. a jordániai Petra) az persze bakancslistás, de egy Stonehenge-re csak egy ásítás a válaszom. Nyilván a környék sokat dob ezen, egy Macchu Picchura vagy egy Ciudad Perdidára én sem legyintenék. Márpedig ezek a máltai prehisztorikus cuccok 1500 évvel idősebbek, mint Stonehenge. Az MK lakói büszkék is erre erősen és joggal és másnap, Gozón egy másikra rászántam magam. Itt a Hagar Qimnél csak a kultúrtájban gyönyörködtem, miközben elfogyasztottam egy Kinnie-t. A belépőjegy amúgy 10 euró.

24. Malta Falconry Centre – Watch falconers fly several different species of well-trained birds of prey and see these majestic birds in free flight.

25. Limestone Heritage - A museum which explains the importance stone always had with the island. Exhibits include tools used in bygone eras to quarry and work stone.

Bár a busz végállomása Sliema, a garázs nem ott van, így a sofőr szinte házhoz vitt Msidába.

Másnap szinte a szállás előtt felszálltam a Cirkewwába tartó helyi buszra, ahol a Málta-Gozo között közlekedő komp kikötője van. Odafelé ingyenes a komp, csak visszafelé kell fizetni nem egészen 7 eurót. Itt újra hop-on buszozás következett, s az élményt persze csak növelte a csodálatos friss és napos idő:

1. MĠARR - This is Gozo’s main harbour with its many fishing boats, yachts and ferry boats. Overlooking the harbour is Fort Chambray and the exquisite Neo Gothic chapel of Our Lady of Lourdes.

Ennél jobb nyitóképet Gozo bejárásához nem nagyon lehet elképzelni!

2. MARITIME MUSEUM - The privately owned Kelinu Galea Maritime Museum has a myriad of exhibits, among which one can find rare and priceless articles such as authenticated pieces of timber from Lord Nelson's ship "HMS Victory", the "Constitution", which was the first US warship, as well as one of Lord Mountbatten's gold epaulettes which he wore during the period of duty in the Mediterranean.

3. RAMLA BAY – The beach is located at the bottom of a rich and fertile valley on the northern side of the Island. It is quite wide and sandy. It's a particularly golden-reddish sand which makes this beach different from all others in Gozo and Malta. Its real Maltese name is Ir-Ramla il-Ħamra – the Red Sandy Beach.

***semmiképp nem szabad kihagyni, én másnap reggel mentem el oda meditálni***

4. SAVINA CREATIVITY CENTRE – A location run by the master franchise for a country or a geographical area, having facilities to produce fresh delicacies, stock merchandise, train staff, customise gifts and organise distribution.

Valószínűleg az MK leggazdagabb családjai közé tartozik a Savina, akik életet leheltek az ország agráriumába, komolyan gondolták a gozói paradicsomtermesztés felfuttatását és mindig tele vannak tervekkel. Edward herceg avatta fel a bemutatóboltjukat, akinek ünnepélyesen megígérték, hogy évente két újabb terméket dobnak piacra. Ez eddig sikerült is. Nagyon finom minden.

5. ĠGANTIJA TEMPLES - Regarded to be the oldest free-standing structures in the world, the largest megalith to be found at Ġgantija Temples weighs about 50 tonnes and its walls reach a height of around seven metres. Altars and the remnants of a fire-reddened circular stone-hearth, possibly for an eternal flame, can still be seen. TA’ KOLA WINDMILL - One of the landmarks of Xaghra to be seen from afar is the Windmill of Ta' Kola, lying a few scores of metres away from the Church to the north west and a walking distance away from the Ggantija Temples lying to the South. It lies on the highest point on Xaghra plateau and acquired its name after Nikola or Kola (in short) Grech, the miller who took it over early in the 20th Century.

Mint említettem, nem szeretem ezeket a romokat. Becsületből viszont belépőt váltottam, ami 9 euró volt. A szélmalom az utolsó molnár bútoraival és holmijával teljesen berendezett. A kilátás a környékre viszont pazar volt a templomromoktól.

6. CALYPSO CAVE - The location of Gozo’s most popular legend is in a cave at the end of this ridge. Calypso, daughter of Atlas, entertained Odysseus for seven years until Hermes, the messenger of the gods, was sent by Zeus to bid Calypso to release the Greek hero.

A barlang régesrég beomlott, nem látogatható. Mellette elképesztően szép rálátás Ramla Bay-re. A kép túlexponált, a valóságban sokkal szebbek a színek, főleg a vörös homok.

7. MARSALFORN - In the year 60 AD, the Christian Apostle Paul was shipwrecked on Malta and stayed on the mainland for three months. Legend has it that on the way to Rome from Malta his ship stopped over in Marsalforn. Today, this is a popular seaside resort.

8. VICTORIA - Due to the narrow streets, it is not possible to drive to the Citadel but it is only a short walk away. As one of the highest points on the island, historical evidence shows that the Citadel has been fortified for many centuries. The town of Victoria, locally known as Rabat is certainly worth a visit.

***itt azért nem szálltunk ki, mert a busz erre jött visszafelé is***

9. TA’ PINU SANCTUARY - Every year, many pilgrimages are made to the Basilica of Ta’ Pinu. Our Lady of Ta’ Pinu is believed to have miraculous healing powers. Ex-voto offerings, including silver objects, crutches and pictures are displayed in the church.

***nem szálltam ki, de mutatós templom, legközelebb nem fogom kihagyni***

10. TA’ DBIEGI CRAFTS VILLAGE - Situated beneath the shelter of Gozo’s highest hill, huts and workshops furnish local unique handmade crafts such as the famous Gozo lace, sweaters, blown glass, pottery and ceramics, limestone, marble, onyx and alabaster, silver and gold, paintings and wood pyrography, leather, Tinsmith, candles and also local liqueurs, honey and preserved dried fruits in the traditional way. One can feel free for a one stop shop and relax for a while at the cafeteria /restaurant and enjoy the nice and quiet Gozitan countryside atmosphere.

***az itt készült üvegtárgyakat már több helyen láttam, nem tetszettek, inkább nem szálltam ki***

11. DWEJRA - One of Gozo’s most important natural landmarks is the stunning area known as Dwejra and includes the Azure Window, the Inland Sea, a coastal tower and the famous Fungus Rock.

Valóban csodaszép, nehezen akar szabadulni az ember a helytől. A Fungus Rock nem látogatható. Nevét nem az alakjáról, hanem egy rajta termő, hajdan csodatévőnek vélt gombafajról kapta.

12. FONTANA - It is a village with a population of 846 people. Fontana originated from the suburb of Victoria on the Rabat-Xlendi road. Its local name is "Triq tal-Ghajn", (the way to the spring), and it took its name from a spring at the bottom of the road leading to Xlendi, known locally as "il-Ghajn il-Kbira", (the big spring). Fontana is Italian name for a spring.

13. XLENDI - For centuries, Xlendi was a quiet fishing village. While this tradition continues today, it has also become a popular seaside resort with a number of small hotels, restaurants and nightclubs.

Finom hallevest (aljotta) és spagettit ettem itt, a bal alsó sarki pavilonban. Nyugis öblöcske.

14. VICTORIA BUS TERMINUS - Until 1637, Gozitans were bound by law to spend the night within the Citadel, but after this, the surrounding area became a popular place to live. Late during the Arab period, this town became known as Rabat. Since the Jubilee of Queen Victoria of the British Empire in 1887, its official name became Victoria although it is still referred to locally as Rabat.

És igen, visszatértünk a nagy brit királynőről elnevezett szigetközpontba. A citadellában nem tudtam bóklászni idő hiányában, a dombtetőről, amire épült viszont csodás a kilátás. Valamiért a Tapolcai-medencére emlékeztetett, amit odaadóan szeretek! Csak itt még egy darabka tenger is látszott. :-)

15. XEWKIJA - Situated between Ghajnsielem and the capital town, Victoria. The name is derived from the Maltese word "Xewk", meaning "thistles" or "thorns". Xewkija is famous/very well known for its majestic church, The Rotunda, which is dedicated to St. John The Baptist. It replaced an older church. This church is the Seat of the Knights of the Order of St. John. It was built from Maltese stone by local masons and craftsmen. It is the largest in Gozo and its dome dominates the village.

Harmadik nap: reggel Ramla Bay. A vörös, a kék, a fekete, a sárga és a zöld mesés egyvelege.

Komppal vissza Máltára. Innen pedig már tömegközlekedés: először Mosta, ami a messziről látszó, hatalmas kupolájú templomáról, a Rotundáról híres. Átmérője 37 és fél méter, ezzel Európában 3., a világon 9. A második világháborúban a zsúfolt templomot bombatalálat érte, de nem robbant fel, ezt csodának tartják a helyiek.

Innen már csak pár perc Rabat városa, melynek szélén van Mdina középkori, fallal körülvett, 400 lakosú városa.

Innen egész Észak-Málta látszik, az alábbi képen jobbra kivehető Valletta sziluettje, balra pedig Sliema szállói. Mdina hangulata pedig teljesen lenyűgöző. Szintén fontos Trónok harca 1. évad helyszín, ez a cikk részletezi.

Innen még tettem a tengerpartra egy kisebb kirándulást, hogy a lenyugvó nap fényében gyönyörködjek a 220 méter magas Dingli-sziklákban, amelyek az azonos nevű falu mellett vannak. Nem bántam meg.

Negyedik, utolsó nap: a kísértetiesen kihalt fővárosban újra Felső-Barrakka-kert, ahonnan ilyen a kilátás a városra:

A Nagy-kikötőre meg ilyen:

Séta az Alsó-Barrakka kerthez, ahonnan szintén jó nézelődni. (És látszik a Felső-Barakka-kert az árkádokkal.)

A kívülről szerény, Valletta közepén megbújó Szent János-társkatedrális. Egy olyan hely, aminek meglátogatása (10 euróért) egy MK-látogatás legnagyszerűbb és legméltóbb záróakkordja. Ilyen csodálatosan egységes és ízléses barokk templomot soha nem láttam még, pedig megfordultam már néhányban. Részletes audioguide-dal jártam be a templomot és az ahhoz tartozó múzeumot. Elképesztő. Ide legközelebb is és utána és mindig, újra és újra! A több tucatnyi kép közül kettőt teszek ide a végére. Köszönöm a figyelmet!

Tavaly októberi olaszországi utam után megfogadtam, hogy nem utazom külföldre egyedül, kivéve, ha látogatóba megyek. Aztán decemberben szembejött egy olyan olcsó Ryanair-retúr Máltára, ami ezt felülírta. Meg különben is, az Azúr-ablak nemcsak Trónok harca forgatási helyszínként, hanem önmagában is érdekelt:

Húsvét előtt, 4 napig voltam ott. A nyirkos Budapest után kellemes, langyos, bár az érkezésem napján még nem napos idő fogadott. A kicsiny reptéren épp tömegközlekedési kártyáért álltam sorba (aminek ára 21 euró és 1 hétre korlátlan vele a buszközlekedés), amikor egy hölgy lépett hozzám és átnyújtott 2 darab kártyát (másik típusút: 12 db buszút 15 euró, s mindkét kártyán volt még 6-6 út). Tartsam csak meg, mondta, neki már úgysem kell, repül haza. Ilyen pozitívan indult tehát a trip, nosza fel is szálltam a szállásadóm által megjelölt buszra és egyenesen Málta legnagyobb közkórházának parkolójába mentem vele. A szép időn túl a "kertben" érett termésükkel pompázó narancsfák jelezték, hogy medditerrán országba járok. Hosszas várakozás után Airbnb-s vendéglátóm, a tősgyökeres máltai Matthew érkezett kocsijával, aki megmutatta kicsit a környéket a kocsiból, majd felkísért a kétszintes épület emeleti szobájába, amit egy nigériai bevándorló sráccal és egy brit világutazónak tűnő sráccal osztottam meg. A szobával nem volt különösebb gond, leszámítva a borzasztó dohszagot, amin szellőztetéssel sem lehetett segíteni. De az alvás teljesen nyugodt volt és nekem ez volt a lényeg.

Ez a szállás Msidában volt. Azt tudni kell, hogy a Máltai Köztársaság (a továbbiakban mindig: MK, ezt fogom használni, amikor az egész államról beszélek), melynek területe 316 km2 (összehasonlításul: Budapesté 525), három fő szigetből áll: Máltából, ami 243 km2, Gozóból (helyi nyelven: Ghawdex), ami 69 km2 és Cominóból (helyi nyelven Kemmuna), ami pedig szűk 4 km2 területű. És 3-an laknak ott. E kis sziget, mely a rajta bőségesen termő vadköményről kapta a nevét, közigazgatásilag az egyik gozói körzethez tartozik, s csak nyáron telik meg élettel, amikor Kék Lagúnáját (lásd az alábbi képen) elözönlik a fürdőzők-merülők:

Szóval Málta északi része erősen beépített, városias, a települések gyakorlatilag egymást érik, különösen igaz ez Vallettára,a  fővárosra és annak környékére. A déli része és Gozo vidékies, nyugodt, zöldellő mezők és megművelt parcellák váltakoznak, kisebb erdőfoltokkal pettyezve. Szemnyugtató táj.

Az alábbi térképen látható Valletta közvetlen környéke. A fallal körülvett pici főváros egy félszigetre épült. Nyugatról a Marsamxett-kikötő határolja. Itt található a déli csücsökben az Msida Creek, melynek partján fekszik Msida előváros. Itt volt tehát az első szállásom, a 4-ből az első 2 éjszakát itt töltöttem. Ezen öböl partján és még nyugatabbra vannak az üdülővárosok, a leghíresebb buliközponttal, Paceville-lel. Ezen a környéken nincs is rendes lakosság, ahogy a busz ablakából megfigyeltem, csak éttermek, panziók, szállodák, kaszinók, plázák.

Vallettától keletre pedig a Nagy-kikötő nyúlik el. Ennek keleti partján van három város. Vittoriosa (helyi nyelven: Birgu) a legjelentősebb, a lovagok ugyanis itt állták a törökök ostromát, s miután azok elvonultak, döntött úgy La Vallette nagymester, hogy a félszigetre új, jobban védhető fővárost építenek. Ami persze aztán róla kapta a nevét. Ezekben a történelmi városokon szintén csak átutaztam, nem álltam meg. Legközelebb meg fogok.

Tehát balra: Msida, Ta' Xbiex, valamint Gzira és Sliema üdülővárosok. Sliema és Valletta között a Manoel-sziget, erőddel. Az erőd volt a Trónok harca 1. évadának 9. részében Ned Stark lefejezésének helyszíne. Ugyancsak erről a szigetről, melyet nem volt időm meglátogatni, fotózzák a legtöbbet a fővárost. Az anglikán katedrális (mely NEM a legfontosabb templom, sőt) uralja a vallettai látképet. Jobbra: 'The Three Cities', azaz a régi államközpont: Senglea, Vittoriosa és Cospicua. Középen pedig Floriana. Íme Floriana központi tere a Montgomery-házzal, ahol Churchill és Roosevelt találkoztak, mielőtt csatlakoztak Sztálinhoz Jaltában:

Mire elfoglaltam szállásomat, beesteledett. Az öböl partján besétáltam Vallettába, aminek hangulata és kihaltsága (nemcsak hogy turisták nem nyüzsögtek az utcákon, de helyik sem nagyon) teljesen megfogott. (Busszal is mehettem volna, de jól tettem, hogy gyalogoltam. Amúgy is az MK-ban, ahol elfér, mindig két buszmegálló van: az egyikből indulnak a buszok Valletta felé/felől, a másikból mindenhová máshová/-honnan.) A főváros egy óra alatt gyakorlatilag teljesen kényelmesen bejárható. Autóforgalom nagyon minimális, hiszen eleve nehézkes bejutni a városfalakon belülre és felteszem, korlátozva is van, hiszen helyből az MK-ban aztán tényleg nincs sok. Szóval mindent megnéztem ekkor kívülről: Nagymesterek palotája, Szent János-társkatedrális, Miniszterelnökség, Parlament (ez rögtön a városkapunál van, tehát az ember nem tud nem belebotlani), Manoel Színház, Könyvtár, Bíróság. A Felső Barakka-kertből csodálatos volt a kilátás a Nagy-kikötőre és a Három Városra. Ráadásul telihold volt, szépségfaktor 100%!

A következő 4 napban pedig ez volt a programom: 1) Nagymesterek palotája Vallettában, majd Dél-Málta hop on-hop off busztúra, 2) Gozo hop on-hop off busztúra, 3) Ramla Bay Gozón, Mosta, Mdina és Dingi-sziklák Máltán, 4) Vallettai séta, sütemény és katedrális belülről. Ezekről a következő két bejegyzésben lesz majd szó.

A hop on busz előnyei: 1) nem kell a tömegközlekedési buszok menetrendjét nézegetni, tervezni, összehangolni, 2) turistaoptimalizált útvonala van, csak a látnivalókhoz visz, nem tesz felesleges kitérőket, 3) emeletéről remek a kilátás, jól lehet fotózni (lásd az alábbi képet), 4) minden látnivalóról részletesen szól az audioguide 16 nyelven, köztük magyarul is(!), két látnivaló között pedig a helyi szokásokról, gazdasági és kulturális életről, a történelemről is sok információ elhangzik. Hátránya: 1) az emeleten nem vagy védve a széltől (valamit valamiért) és 2) nyáron, turistaidényben valószínűleg fel sem férsz az emeletre, valamint 3) az összes látnivalót így sem tudod megnézni, igaz, az rendes busszal és valószínűleg kocsival is lehetetlen egy nap alatt. 

A tömegközlekedés, mint már írtam, csodálatosan szervezett, busz mindenhová megy. Sajnos a pár éve még közlekedtetett régi, vagány járműveket mind kivonták a forgalomból, már csak szuvenírboltban lehet őket megvenni, játék méretben. Sok színben és fazonban gurultak, íme egy kikupált példa:

Most már ezek száguldoznak keresztül-kasul az országban:

Szállások: hostelt én nem nagyon találtam, vagy ha igen, drágán. A szálloda az ára miatt nálam ugye eleve kizárt. Az Airbnb-vel nagyon jól jártam. Különösen a második szállásom, azaz a 3. éjszakai emelendő ki erősen: a gozói Xaghrában lévő Calido Hogar nevű úszómedencés, emeletes ház. Mindenkinek csak ajánlani tudom kiváló ár-érték aránya miatt! 3800 Ft/éj! 

Ételek: az indulásom előtti estén elolvastam, hogy mit ír Váncsa István Lakoma-szakácskönyvsorozatának első kötetében a máltai konyháról. Jókat ír. Ez a konyha nem (vagy inkább: sem) vethető persze össze az izgalmas, rengetegféle alapanyagot használó francia, kínai vagy akár erdélyi konyhával. De abból a kevés medditerrán alapanyagból, amijük van, elsősorban itt a paradicsomra, az olívára, a kapribogyóra, a kecskesajtra, a különböző zöldségfélékre gondolok, a húsfélék között pedig mindenekfelett a nyúlra, elég jó dolgokat tudnak kihozni. Annak, hogy az MK 1964-ben lett független a britektől, majd még további 10 éven át II. Erzsébet volt az államfő és csak '74-ben kiáltották ki a köztársaságot, továbbá, hogy a turisták igen nagy hányada brit, az is az eredménye, hogy a helyi konyha bár nem tűnt el, a kínálatban erőteljesen visszaszorult. Hamburgert, fish and chipset és sztéket minden sarkon lehet kapni, az éttermek nagy többsége szintén ezeket kínálja. De hálistennek ma már van Google, így pontosan meg lehet tudni, hogy melyek azok a helyek, ahol autentikus helyi ételeket főznek, hol olcsóbban, hol drágábban, de mindenképp EMBERES ADAGban! Én innen tájékozódtam. A listából egy éttermet, a marsaxlokki Ta' Victort tudtam kipróbálni, nagyon megérte. Olyan bőséges 3 fogásos ebédet fogyasztottam, aminek a harmadát kénytelen voltam elcsomagoltatni. Ital nélkül 22 eurót fizettem érte, ami nevetséges ár. A színpompás előétel, a máltai vegyes ízelítő (padlizsánkrém, babkrém, helyi sós keksz és bruszketta):

Váncsa azt is írja, hogy sok az olasz étterem Itália közelsége és a komoly szicíliai hatás miatt (ezt meg tudom erősíteni) és jól is készítik az olasz recepteket (ezt nem tudom megerősíteni). Tény az, hogy egy mdinai sörözőben ettem életem legeslegrosszabb pizzáját, a harmadát kidobtam (a kedvenc ételem!!!). Igaz, én voltam a hülye, hogy nem gyanakodtam, hogy ha olyan olcsó, akkor csak fagyasztott lehet. Az volt, de az itthoni SPAR-os Guseppe simén verte volna szerintem.

Szuvenírként datolyás teasüteményt (mqaret) és kolbászt (zalzett) hoztam haza. A Gozón húzóágazatnak számító paradicsomtermesztés és kecsketenyésztés egyik elképesztően kiváló eredménye, a szárított paradicsommal együtt eltett kecskesajtdarabok (vagy fordítva?) már nem fértek bele a szűk büdzsémbe. 

Sütemények: finomak! Tradicionális máltaival csak 3-mal találkoztam. Európában az összes eddig fogyasztott sütemény közül még mindig a nápolyi rumbaba a király. Nem kis örömömre az MK-ban minden cukrászdában és sok büfében kapható, amikor csak tudtam, befaltam egyet. Bárcsak Budapesten is elterjedne ez a csoda!...

Italok: a Cisk nevű helyi világos sört bármikor szívesen meginnám, hoztam is haza, ajándékba. Hidegen frissít, remek! A helyi üdítő, a narancshéjból készült, kesernyés Kinnie annyira nem fogott meg. Borokban az MK meglehetősen gyenge, két őshonos szőlőfajtájukat inkább hajlamosak világfajtákkal cuvée formájában piacra dobni. Mint annyi más európai országban, nem evidens, hogy a hűtőkben legyen szénsavas ásványvíz, a mentes dominál. A kávéra - az olasz hatás miatt - odafigyelnek, abból rosszat valószínűleg csak keresve lehet inni.

Emberek: talán a legfontosabb. Egyetlen bunkóval sem találkoztam. Mindenki készséges, nyugodt és tud angolul. Szelídség és jókedv. Az utcák tiszták. Kuka belátható távolságban, mindenhol. A szelektív gyűjtés sajnos még nincs elterjedve, ez nagy fekete pont, de ez biztos változni fog. Vidéken láttam szemetesebb kertekalját, de ez tényleg ritka volt. Közlekedési dugóban nem volt részem, valahogy mindennek megvan a helye. Baloldali közlekedés, jobbkormányos autók vannak, külföldi rendszám érthető okokból nincs. Teljes kitáblázottság, eltévedni lehetetlen. Ha meg valaki mégis eltévedne, elég hamar az útjába kerül valaki, aki eligazítja.

Ha jól tudom, Máltán a katolikus vallás még mindig államvallás, Vallettán kívül más felekezetnek nincs temploma. Az országban 365 templom van, szinte mind ugyanabban a stílusban épült: kupola és két torony.  

Nagypéntek előtti este pedig a legtöbbet fényfestéssel világítják ki. Xaghrából jól látszottak a szomszéd falusi templom éjjeli színei:

Összegzésképpen annyit mondanék, hogy bár Málta is csodás és kis helyen rengeteg látnivaló van, Gozóra már ebben a pillanatban is visszaindulnék. Tavasszal és ősszel - turisták hiányában - a legideálisabb hely feltöltődésre annak, aki nélkülözni tudja a tengerben fürdést. Életem egyik legjobb döntése volt ez az út, és azon ritka helyek egyike, amivel kapcsolatban nem azt érzem, hogy ide még egyszer, hanem azt, hogy ide még TÖBBSZÖR vissza fogok menni! Jó szívvel ajánlom mindenkinek nemre, korra és érdeklődési területre tekintet nélkül! :-) Utolsó képként még beszúrom ide Mdina mesebeli középkori városának látképét.

Tavaly ősszel, októberben egy régi vágyam teljesült: eljutottam Nápolyba. Elsőszámú dolgom volt, hogy igazi nápolyi pizzát egyek. Miután délután megérkeztem a kellemes melegbe, s a borzalmas, soha korábban nem tapasztalt zsúfoltságba, rögtön a via Tribunale felé vettem az irányt, itt vannak a legtöbb a legjobbakból. Azonban az Il Pizzaiolo del Presidentében egész egyszerűen - bár sokan voltak és több pincér is sürgött-forgott - egész egyszerűen nem vettek tudomást rólam. Leültem és bár többször is próbáltam odainteni magamhoz a pincért, nem sikerült, s amikor rámnézett és LEGYINTETT rám, betelt a pohár és sebbel-lobbal távoztam a rivális pizzéria, a Di Matteo irányába. Először azt mondta a srác ott, hogy menjek le a szuterénbe. Ott épp egy nagy család ebédelt, de a terem többi részén világítás sem volt. Tehát itt is épp a sziesztát gyakorolták, a pincérlány pedig el akart küldeni (!!!), aztán az idősebb férfi kollégája nagy kegyesen kiszolgált, egy, a szakács által sietősen összedobott, feltétjét tekintve finom, soupy (mert igen, levesesnek kell lennie a pizzának) lepénnyel, aminek azonban az alja igen nagy részen oda volt égetve.

[A Presidentének azért az a neve, mert Bill Clinton 1994-ben a G8 csúcson ott állt meg pizzázni. De az ő portréjával hivalkodik a Di Matteo is, szóval valószínűleg utóbbi tulajdonosának van köze az előbbiben zajlott látogatáshoz. Primitív dolog, de sajnos egész Nápolyból süt a primitívség, a bunkóság, amiért nagy kár.]

Nápolyból Sorrentóba, s onnan az Amalfi-parton át Salernóba mentem. Borongós, esős idő volt, az Amalfi-part, ami a világörökség része, így, felhősen is lenyűgöző volt, nyáron minden bizonnyal álomszép. Amalfiban - ami Nápoly közelségét tekintve nagyon meglepő - nagyon közepes pizzát ettem, nagyjából a pesti rendelttel volt egy kategóriában, de jó kis turistalehúzó ára volt... Egyetlen autentikus étterem nem volt a városkéában, látszott, hogy észak-nyugat-európai tömegigényeket akarnak kielégíteni. 

Salernóból elindultam Paestumba, a 3 szépséges ókori görög templomhoz, végig zuhogó esőben. A templomok szabadon állnak egy körbekerített területen, mellettük múzeumépület, ahol a leletek vannak kiállítva: korsók, mozaikok, satöbbi. Befogadható, helyes kis múzeum, eső elől jó volt bebújni oda. Tervben volt még Caserta, a királyi palota, de ezt már a monszun miatt el kellett vetnem, inkább újabb nápolyi pizzakóstolást terveztem. Ezért egyenesen a Brandi nevű helyre, a Margherita pizza szülőhelyére. Ez a pizzéria távolabb esik a többitől, azaz a via Tribunale környékétől, a kikötőhöz és a színházhoz van közel. Persze, telt ház volt és újabb hihetetlen bunkósági élményben részesültem: miután közöltem a "portással", hogy egyedül vagyok és szeretnék fogyasztani, mondta, hogy a hely FULLon van. Egyébként nagyon idegesítő volt az, hogy olaszul kérdeztem, s a nápolyiak következetesen angolul válaszoltak. Miután így átnézett rajtam és többször elment mellettem, mintha levegő lennék, több brit nyugdíjast is bevitt az étterembe egy másik ajtón. A jó kurva anyját.

Zuhogó esőben érkeztem Rómába, ahol az ókori részen tervezett sétámról le kellett mondanom. Késő este indult a vonatom Bolzanóba, ahová reggel érkeztem és busszal jártam be a környező hegyeket, a Dolomitok egyes részeit: láttam a Geisler- és a Rosengarten-csoportot, valamint a Schlernt. Dél-tiroli pontosság, rendezettség, tisztaság fogadott, egyre szebb idő, elbűvölő táj, friss levegő! Teljesen helyreállt a lelki békém, minden nápolyi bosszúságomat feledni tudtam, ahogy a szerpentinen - volt, hogy a buszban egyedüli utasként! - kanyarogtam. A Dolomitok Európa egyik olyan tája, ahová egész biztosan még rengetegszer vissza fogok térni!

Ezután a teljesen elturistásodott, ám méltán dicsért Firenzébe utaztam, amit sikerült egész alaposan bejárnom. Belülről sem az Uffiziben, sem más jeles épületben ugyan nem jártam (nem volt most cél), de megismertem a várost, és tetszett. Pont. Egy nagy toszkánai-umbriai körút alkalmával sor kerül a belső szépségekre is majd.

És végül, ami nagyon szép pontot tett fel az egész i-re: Bologna! Nagyon megszerettem a várost, pedig csak néhány órát sétáltam ott. Ebbe persze két csodálatos fagyizás is belefért. Igazi csúcsgasztronómiai élmény volt, bármikor megismételném és idén szeptemberben bizony meg is fogom ismételni! Az egész óváros hangulata nagyon elragadó volt a piros-rózsaszín-narancsszín házakkal, a tereken üldögélő helyiekkel, különösen diákokkal. Amit sajnálok, hogy nem tudtam egy finom vacsorát elkölteni ott, de idén erre is biztosan sor kerül majd. Már nagyon várom. Édesanyámmal fogok utazni, az útvonal: Milánó-Bologna-Rimini-Ravenna-San Marino-Róma.

Egy kis lisszaboni útleírás-tanácsadás. A saját utam pontról pontra való leírása helyett hasznosabbnak érzem, ha úgy propagálom egyik kedvenc városomat, hogy pontokba szedve rögtön tanácsot is adok, Lonely Planet módra. Ezért a 2011-ben írt dokumentumot friss tapasztalatokkal egészítettem ki, íme:

1. „Bal oldali” dombok: Alfama és Graça [álfámá és grászá]

Amikor az Alfamára mentek fel, nem kell egyenesen felmenni (bár azt elég nehéz ott), hanem érdemes csatangolni, kis, látszólag vagy ténylegesen sehová sem vezető sikátorokba betévedni, nagyon-nagyon hangulatos az egész és senki sem fog elzavarni, hogy bazmeg, te mit nézelődsz itt? Az különösen cuki, amikor a földszinti ablakok felső párkánya a fejeddel egy magas. A várba nem lehet bemenni ingyen, de egy kis része nyitott, és ki lehet ülni a várfalra, ahonnan be lehet látni az egész negyedet és a folyó is a maga teljességében látszik. Az Alfamában (is) a kisebb éttermeket keresd, minél eldugottabb helyen. A szabály itt is az, mint máshol: ahol sok a helyi, az a hely jó.

A Graça elég jó környék, bár itt a házak változatosabbak, színesebbek, mint az Alfamában és az utcák is szélesebbek, nem olyan labirintusosak, mint ott. Viszont megéri felmászni a domb tetejére, mert onnan a templomnál (Igreja da Graça) lévő kilátóhelyről (Miradouro da Graça) az egyik legjobb a kilátás: a vár és az egész belső, folyóparti rész látszik, Belémtől visszafelé, sőt, a Híd is teljes egészében. Ha jól emlékszem, a Largo da Graça nevű kis tér a 28-as villamosocska egyik végállomása, úgyhogy visszafelé lehet legurulni. 

Ha elindulunk a Martim Moniz térről a Graça irányába, portugálokkal alig találkozunk, ezen a környéken elég sok a bevándorló. A Graçánál is van egy még jobb kilátóhely, ahonnan 180 fokban látható a város: Miradouro da Nossa Senhora do Monte. Naplementéhez ideális, a nap pont szemben nyugszik le.

2. „Jobb oldali” dombok: Chiado és Bairro Alto [kiádu és bájru áltu]

A Chiado egy elegánsabb, széles utcákból álló városrész. Az ajánlott útvonal 3 teret érint: Largo do Carmo [lárgo du kármu] – Largo da Trindade [lárgo dá trindád^e] (itt van egy ház, aminek az egész homlokzata  azulejo-képekkel van borítva, az egyik legszebb ház, amit láttam) – Largo do Chiado [lárgo du kiádu] (a központi tér, itt van a gyönyörű belsejű A Brasileira [á brázilejrá] kávéház) – a Bica sikló tetejére kell megérkezni és a siklóval leereszkedni.

A Bairro Alto-t elég nehéz nem szeretni. J Jókat lehet sétálni a lépcsős sikátorokon és itt különösen aranyos éttermek vannak, úgyhogy jókat lehet enni is. A 3 dolog, amit nem szabad kihagyni itt: 1) Szent Péter kilátóhely (Miradouro de São Pedro de Alcântara), a Glória sikló felső végénél – napkeltekor és napnyugtakor is az egyik legjobb lisszaboni élmény; 2) Szent Rókus templom (Igreja de São Roque) – ide akkor is vissza kell térni, ha épp zárva van, mert az egyetlen templom, amit érdemes alaposan megnézni, főleg a sok azulejo csempe miatt; 3) Koronaherceg tér (Praça do Principe Real) – hatalmas fikuszfák, kövér levelekkel. A tér egyik sarkából pedig be lehet látni az Estrela negyedet s jól lehet fotózni a Hidat.

3. A Baixa [bájsá] és a folyópart

A Pombal márki által a nagy földrengés után újjáépíttetett Baixa részen vannak azok az éttermek, ami előtt harsány pincérek nulla angoltudással agresszíven invitálnak. Nem szabad bemenni – ahogy egyik városban sem – az ilyen helyekre. A Baixán tényleg elég csak átvágtatni, a legkevésbé érdekes és nem is túl nagy területű rész. A Santa Justa lift hype-olt turistacélpont. Valóban szép, Eiffel által tervezett alagútban fut. Viszont hamar rá lehet jönni, hogy ha felmész a romos Carmo kolostorhoz lépcsőn, a lift tetejével kerülsz egy szintbe és majdnem ugyanaz a látvány, szóval én nem adnék ki pénzt a liftezésre.

Ami a folyópartot illeti, ott 3 dolgot nem szabad elmulasztani: 1) Cais do Sodré piac: elsősorban az azulejo-díszítés, másodsorban a hangulat miatt (ha nincs terménypiac éppen, akkor is szokott bolhapiac lenni a felső szinten); 2) Praça do Municipio: a városháza terén nagyon aranyos modern szoborcsoport van, érdemes fotózkodni; 3) az Alfama „aljában”, a Sé katedrális alatt (ez egy egyszerű gótikus épület) van a Kagylók Háza (Casa dos Bicos), szépséges.

A piacot időközben remek street food katedrálissá alakították, az új neve Time Out Mercado da Ribeira a végében helyi séfek kifőzdéi, az oldalában minden más, például édességbolt, pizza, szusi és a többi. Kihagyhatatlan!

4. A Rossio [rossziu] és a sugárút

A Rossio nyüzsgésénél kevés autentikusabb lisszaboni dolog van. Ami feltétlenül megemlítendő: 1) A tér felső sarkában lévő kis téren kipróbálandó az egész gyümölcsökkel együtt kis műanyag poharakba kitöltött meggylikőr, a ginja [dzsindzsá]; 2)  a kis térből nyíló utcában Alentejo tartomány háza (azaz Casa do Alentejo [kászá du álentezsu], a pontos cím: Rua das Portas de Santo Antão 58.) – itt az udvarban működik többek között egy étterem, jobbra pedig egy kisebb vendéglő működik egy pici fedetlen udvarral, finom paradicsomlevest és más alentejo-i ételeket kapni, no meg csapolt sört csillagfürttel (tremoco). Ha nem kívánunk étkezni, mindenképp be kell menni az udvarba, több építészeti stílus keveredik; 3) a ház után továbbmenve a Lavra siklóba botlunk, ezzel érdemes felmenni, mert a felső végállomásánál balra fordulva egy kedves kis parkba érünk, ami szintén kilátóhelyként funkcionál. A parkot este bezárják!

A sugárút (Avenida da Libertade) keleti oldalán van egy nagyon szép szecessziós ház, de a sugárút egyébként is gyönyörű, mind járdaburkolatát, mind kandelábereit (a tetejükön kis hajókkal), mind eleganciáját tekintve. Értelemszerűen tovább kell menni a VII. Eduárd parkba, aminek a tetejéről be lehet látni az egész Baixát egészen a folyóig. Itt lobog az országzászló is. A parktól keletre és nyugatra találhatók a modern negyedek. Őszintén szólva én ezekre a helyetekben nem vesztegetnék sok időt, de itt lehet a legjobban shoppingolni. Egy dolgot kiemelnék azért: Portugáliának nincs nemzeti múzeuma, ezért a legnagyobb múzeum a Calouste Gulbenkian, aminek van egy kisebb parkja is. A gyűjtemény nagy, impresszionista festményektől a perzsaszőnyegekig minden van benne. Esős idő esetére különösen ajánlom!

5. A siklók

A budavárival ellentétben a tömegközlekedési jegyek erre is érvényesek. A Bicára feltétlenül fel kell ülni, már csak azért is, mert sok képeslapon szerepel. J A Glória és a Lavra rövidebbek, az érdekesség inkább az, ami a felső végállomásukon van: a két remek kilátóhely. De erről már írtam fentebb.

6. Belém [belejm]

Itt mindent, de tényleg mindent meg kell nézni, nincs mese. A Jeromosok kolostorába bemenni pedig Lisszabonban az egyik, ha nem a legcsodásabb élmény lesz, ezt garantálom. ha sort kell állni, akkor sem szabad kihagyni. A portugál késő gótika, az úgynevezett Mánuel-stílus egyik legszebb példája. Nehezen lehet szabadulni, egész biztosan titeket is le fog nyűgözni! (A millió turista ellenére.) Az Antiga Confeitaria de Belémben nyilván meg kell kóstolni a melegen sütött vaníliakrémes levelestésztát, a pastéis do Belémet, ami nagyon fincsi, de vigyázni kell vele, mert nagyon laktató is. Amúgy ez a cukrászda kívülről nem tűnik nagynak, de ha bementek és jobban körülnéztek, akkor láthatjátok, hogy több terem is van. Bármelyikbe ültök is le, a nagy forgalom miatt a pincér nehezen fog észrevenni, erre készüljetek fel.

Ha csak sütizni akartok, akkor beálltok a sorba, bemondjátok a pultosnőnek, hogy hány darabot kértek elvitelre, erről kiállít egy blokkot, majd tőle balra egy másik kollégától annyi darabos csomagot kaptok elvitelre, ahányat kértetek.

Ha Belémben már mindent láttatok és pihenni akartok egy árnyas padon, akkor érdemes betérni a kisebbik botanikus kertbe, ami olcsó, csendes és a kolostorral szemben van. (A nagyobbik botanikus kert a Bairro Alto északi szélén van. Abban nem voltam, ezt a kicsit viszont szerettem.) Sokat lehetne áradozni erről a környékről, de annyit mondhatok: ha csak Belémet látja Lisszabonból az ember, akkor is vissza akar jönni ebbe a városba!

7. Expó területe

Mintha egy teljesen más világba csöppenne az ember. Az Alfama aljában lévő Szent Apollónia vasútállomásról megy ki a HÉV az Oriente állomásra, de lehet menni a Rossioról is zöld, majd piros metróval. A piros metró Olaias nevű állomásán érdemes kiszállni és egy kicsit mászkálni, mert ez egy lista szerint Európa egyik legszebb metróállomása.

Az expó jó alaposan bejárható egy fél nap alatt. Nekem a színes, csonka kúp alakú szökőkutak jöttek be a legjobban, de ezeken kívül is van sok érdekesség és a modern (kert)építészet tényleg sok mindent felvonultat. Itt van egy nagy pláza és kaszinó is, ami egy robusztus, fényes fekete épületben van.

8. Kötelező kirándulás: Sintra

Sintrát szerintem akkor se hagyjuk ki, ha Lisszabonra 3 napunk van. Azt kell mondanom, hogy a látnivalók fontossági sorrendje: 1) Belém, 2) Sintra, 3) minden más. A lisszaboni tömegközlekedési kártyával a Rossio-n kell jegyet venni (4,30 euró) és onnan is indul a vonat, elég gyakran. Sok látnivaló van, a magas dombok is szépek, de az épületek az érdekesek: 1) Királyi Palota, 2) Pena Palota, 3) Mórok vára, 4) Kapucinusok kolostora, 5) Quinta da Regaleira.

Egy nap alatt kényelmesen két látnivalót lehet megnézni: az 1)-est (10 euró) és az 5)-öst (6 euró). Előbbit külseje és a termei közül az aranyozott famennyezetű lovagterme miatt, utóbbit pedig az elvarázsolt kertje miatt (grottók, kutak, alagutak, csodálatos növényzet), óriási élmény lesz.

A többi látnivaló a kilátás miatt éri csak meg, ha több időnk van. A Pena palota már kívülről is fagyiszínekben „pompázik”, belül pedig állítólag kifejezetten ízléstelen.

9. Nem kötelező, de nagyon ajánlott kirándulás: Roca-fok

Cascaisból vagy Sintrából is elérhető, én előbbiből mentem oda, délelőtt. Biztosan jobb lett volna Sintrából napnyugtakor odabuszozni, de sajnos felhős volt az ég.

Szóval Cais do Sodré állomásról Cascaisba 2,40 euróért HÉV-ezünk, de figyelem, 1) erre a vonalra nem jó a sima lisszaboni kártyánk, mert az csak 1 zónás, szóval itt újabb fél euróért fog adni a gép vagy a pénztáros egy másik, 4 zónás kártyát, 2) ha Belémben is meg akarunk állni oda vagy vissza, akkor a Cascais-Todas feliratú szerelvényre szálljunk, mert a másik gyorsjárat és nem áll meg Belémben!

Cascaisból az állomás kijáratától balra van az óceán, jobbra pedig az őt túloladlán egy nagy pláza, aminek a garázsából indulnak a buszok, köztük a 403-as. Ez visz minket a kontinentális Európa legnyugatibb pontjához, a Cabo da Rocához, amit vétek kihagyni. A busz egyébként Sintrába megy tovább. A jegy 3,50 euróba kerül.

10. Tömegközlekedés

Na ez nagyon jól meg van szervezve, a buszok nagyon tiszták, villamosozni pedig kötelező, különösen a kis 28-assal. Úgy működik, hogy először 0,5 euróért venni kell egy kártyát és utána arra lehet feltölteni az egységeket, amit a buszon/villamoson/metrón oda kell tartani egy készülék elé, ami lehúzza. Cascaisba bonyolultabb a dolog, de erről az előző pontban írtam.

11. Kaja és szállás

Szeretik a halakat és a tengeri herkentyűket. Portugália nemzeti étele a bacalhau, a tőkehal, aminek nagy részét már importálják a túlhalászás miatt. De minden hal finom, nem lehet melléfogni. A kardhalat feltétlenül ki kell próbálni. Igazi ínyencfalat és nem is drága! A kardhal neve espadarte. [espádárt^e] Nem peixe espada! Az a farkos abroncshal! Számítsatok rá, hogy a köretek nagyon unalmasak, sokszor sótlanok.

Alapvetően az étlap két részre oszlik: hús (carne) és hal (peixe). Nem nagyon cifrázzák nem akar senki sem kitűnni. Természetesen az utcáról behívós és a többnyelvű menüs helyeket kerüljük! Az étkezés elején kihozott pesticost, azaz kistányéron hozott ízelítőt nem kötelező elfogyasztani, de ha így teszel (és én ajánlom, hogy így tegyél), ki kell fizetned. A sajtok és a borok kiválóak! Felfedeztem két helyet, ami kicsit kilógott az átlagból, az egyik egy boros étterem, ahol fix pénz befizetése után 2 fogást és 3 bort vagy 3 fogást és 4 bort, stb. lehet kóstolni.

Chafariz do Vinho - Enoteca

Praça da Alegria

 A másik hely, ami megtetszett egy hangulatos picike borbár a várhegyen:

Graça do Vinho

Calçada Graça 10B

Végül, de nem utolsósorban nagyon ajánlom a szállásomat, ami a várhegyen volt. A Rossio-tól nem messze van egy épület, amiben lift visz fel az épület felett húzódó utcáig, ott van egy új épület, amiben nagy élelmiszerbolt (Pingo Doce) és egy újabb lift van. Este 9 óráig tehát nagyon könnyű a hostelhez jutni, később az első szakaszt gyalog kell megtenni. A hostel újszerű, felszerelt, s nagy terasza van, szép kilátással.

This is Lisbon Hostel 
Rua da Costa do Castelo 63

Apróbetűs rész: a szöveg elején a "bal" és a "jobb" oldal a VII. Eduárd parkból nézve értendő. A folyó felől pont fordítva.

Portugália negyedszer, mert ugye először volt Lisszabon, aztán Északnyugat-Portugália (Portótól északra majdnem minden, ami fontos), aztán Madeira (a főváros és a sziget kb. egynegyede egy kirándulás keretében), s most - miután kétszer is meghiúsult! - újra Lisszabon és közvetlen környéke.

De kezdjük a Beneluxos résszel: két éve július elején jártam a három nagyobb flamand városban: Brugge, Gent és Antwerpen, s Hollandiában is eltöltöttem két éjszakát. Most pedig Vallóniában, ahol 3 város érdemel említést, Namur, Dinant és Mons. Utóbbi kimaradt végül, de a lényeg, hogy egy namuri és dinant-i sétával kezdtem a tartózkodást az első nap, SZOMBATON, s a délután már Luxemburgban talált, ami nagyon kellemes csalódás volt, mivel a város jellegtelenségéről sokszor beszélnek. Szerintem nem olyan borzalmas, a belváros elhelyezkedése kifejezetten jó. Magamtól valóban nem laknék ott, de ha a munkám miatt oda "kényszerülnék", azért annyira nem sírnék. :)

Luxemburgban az tetszett, hogy a gazdagsága ellenére a belvárosa kifejezetten puritán, s ebbe legfőképpen a középületek, pl. a nagyhercegi palota, a Miniszterelnökség és más minisztériumok értendők bele. Ráadásul minden megközelíthető, sehol sincsenek őrök vagy sorompók. És Luxemburg nemzeti sportjába, a térzenébe is belefutottam.

Az éjszakát egy remek hostelben töltöttem Antwerpenben, ahol másnap, VASÁRNAP reggel elmaradt a tervezett rövid belvárosi sétám az egyébként igen csodás hostel adminisztrációs hiányosságai miatt (nem tudtak nagy címletből visszaadni). 

Kényelmesen átvonatoztam Európa 2. legnagyobb kikötőjébe, Rotterdamba, ahol 2009-ben Dániában megismert litván cimborám, Donatas fogadott, aki körbevezetett a belvárosban. Ami ugye csak II. világháború után emelt épületekből áll, hiszen a Luftwaffe porig bombázta a várost. Donatasnak, aki még 3 évig a városban tanul a konzervatóriumban, is hiányoznak az ódon épületek. A legjobb dolog a városban az Albert Heijn (egy holland élelmiszer-cézár lánca) Piac volt: egy hatalmas fedett épület alul piaccal s az oldalában lakásokkal, melynek egyes szobái a piactérre néznek. Itt kóstoltam sajtot, kolbászt, olívaolajakat és eceteket is.

Aztán Hágába, az "Escher a palotában" nevű múzeumba igyekeztem. A jelenlegi király szépanyjának kis palotájában rendezték be az optikai csalódásos képek készítőjének e gyűjteményét, ami nem okozott csalódást, nagyon szuper. S nem is fáradtam el, 45 perc elég volt kétszer is alaposan körbejárni.

Hágában babáztam is kicsit, a nem egészen 3 hónapos Sebestyénnel találkoztam, innen pedig már sötétben indultam el Eindhovenbe, ahol ismét egy igen jó hostelbe sikerült szállást foglalnom, s másnap, HÉTFŐN onnan mentem Portugáliába. Itt eredetileg a reptéren akartam aludni, de ez nem volt lehetséges, mivel bezárják. 

Portugáliából CSÜTÖRTÖKÖN délelőtt tértem vissza, s a reptérről egyenesen Leuvenbe vonatoztam, ahol 1 órát terveztem eltölteni, de annyira lenyűgözött, hogy 3 óra lett belőle. Különösen a beginaudvar hangulata fogott meg. A beginaapácák a múlt század közepére kihalt rendet alkottak, s Németalföldön számtalan helyen "város a városban"-jelleggel laktak, fallal körülvett területen, apró házikókban. Begijnhofot találunk Amszterdamban, Brugge-ben és Gentben is, ezeket láttam (az antwerpenibe még nem jutottam el), a leuveni pedig gyönyörű, rengeteg képet csináltam. Ma a katolikus egyetem oktatói, diákjai, személyzete lakja.

Ezután mentem volna Monsba, de idő hiányában végül csak Brüsszelbe jutottam el, a 14 éve látott Grand Place-re, ami Európa egyik legszebb tere, ehhez kétség nem fér. 20-szor utaztam 2009 ősze óta, de ehhez foghatóval magam sem találkoztam eddig. A Manneken Pis felé kanyarodva innen már "Brüsszel-Alsó", azaz Charleroi repterére vezetett az utam, ahonnan az esti géppel repültem haza, s másnap már dolgozni jöttem.

Igen, kissé elmaradt a bejegyzés... Hiszen már szeptember van. 

Mindenesetre semmiféle különleges kalandról nem tudok beszámolni. Sikerült 3 kedves ismerőssel is találkozni, ez volt az egyik cél. A másik, hogy a fővároson kívül valamit a vidéki Angliából is lássak, ez is sikerült. S jó idő volt végig, ami óriási dolog!

A lutoni reptértől nem messze van Ely (ejtsd: í-léj), aminek gyönyörű gótikus katedrálisa van. A templom környéke is nagyon bájos. Cambridge college-ei szintén felejthetetlenek. Azt mondják, Oxford még szebb, de így is élvezet volt ott sétálgatni. Brightonban láthattam a brit tengert, hát, nyomokban sem emlékeztet a mediterrán partokra.

Londonban pedig voltam esti szertartáson a Westminster-apátságban, jártam a british Museumban, mindkét Tate Gallery-ben, a Britainben és a Modernben is, valamint a parlamentben, ami valóban egy gyönyörű épület. A Tower környékét és Greenwich-et kivéve a város nagy részét most már elmondhatom, hogy láttam, a múltkoriban kimaradt híresebb épületek mellett számos szép szecessziós épületet is, pl. a BBC-s sorozatból Poirot lakhelyét, s két találkozóm miatt még Chiswickbe és Wimbledonba is eljutottam.

De London hatalmas és a következő alkalomra is maradt, amit nézni: a Szent Pál katedrális például, vagy a Trafalgaron lévő galériák.

Szóval mindent összevetve a korábbi úthoz képest, amikor alig vártam, hogy hazaérjek, ez egy kiválóan sikerült trip volt. Legközelebb egy Dél-Angliával és Dél-Wales-szel megspékelt látogatás következik, de nem tudom, mikor.

Úgy is fogalmazhatnék, hogy a gótikus katedrálisokért fizetni fogok, az egyebekért viszont nem, mivel azok ingyenesek. :-)

Az egyebek Londonban találhatók: mindkét Tate Gallery, a British Museum és a St. Martin in the Fields templom déli koncertje, ami hetente 3-szor van, én az utazás egyfajta záróakkordjaként a hétfőin fogok részt venni.

A kívülről is igen szép Westminster-palotát belülről is szemrevételezni fogom, ezt nagyon várom.

Találkozok három magyar hölgyismerősömmel, egyik az első gimis padtársam, aki immár anyuka. Tehát babanézés is lesz. ;-)

Kedden jön is majd a beszámoló!

Hol jártunk?

Mivel csak 4 nap volt és az út-, illetve forgalmi viszonyok elég rosszak voltak, bár a 10 évvel ezelőttihez képest sokkalta jobbak, ezért egy igen kis szeletét láttuk Erdélynek. A szászok és a székelyek földjén is jártunk, igyekeztünk természeti és kulturális látnivalókat vegyíteni az ideális arányban. Azt gondolom, hogy ez sikerült. 

Mivel mentünk?

Marosvásárhelyig a WizzAir menetrend szerinti járatával, a repülés időtartama 45 perc, valójában egy kicsivel több. A reptéren autót béreltünk, egy kis Volkswagent, amivel utunk során nem volt problémánk. Földúton is elég jól teljesített szegény. (A földúton való közlekedés egy rendes erdélyi út során gyakorlatilag elkerülhetetlen.)

Milyen szállásokon aludtunk?

1. éjszaka: Segesvár, Bella Vista Panzió - a városra néző magas domb tetején, parkerdővel övezve, kitűnő kiszolgálással, kedves román hölgyekkel, akiktől vacsorát is kaptunk --- nagyon ajánlom!

2. éjszaka: Sepsiszentgyörgy, 2 fő a Bobo panzióban --- szintén ajánlott, rendes és közel van a belvároshoz; 3 fő pedig a Székely Nemzeti Múzeum igazán kellemes vendégházában

3-4. éjszaka: Esztelneken, a nagybátyám falusi parasztházában, kép az udvarról:

Miket ettünk?

Miccset (=csevap), csorbát (=savanyú levest), kürtős kalácsot, túrógombócot, juhsajtot, juhtúrót, házi szalonnát, házi kolbászt, krumplis kenyeret, töltött káposztát, pisztrángot (már aki), lángost, sőt még egész jó somlóit is és még sorolhatnám... Amit nem ettünk: padlizsánkrémet, zakuszkát (=zöldségkrém), ordát (=juhtejtermék), keserűgombát, rókagombát, szavarint (=szirupos süti) és még sorolhatnám ezt is, de ezeket mind be lehet pótolni majd.

Miket ittunk?

Ebben a tekintetben nagyon jól állunk: helyi borokat, szilvapálinkát, áfonyalikőrt, több fajta sört, borvizet, stb.

Vissza akarunk-e menni?

Úgy láttam, hogy igen. :-) Persze, nem ezekre a helyekre, mert annyi minden van. 2015. májusában kiderül. :-)

Segesvár és Brassó mindketten festői, Svájcot idéző környezetben fekszenek, de politikai-történelmi okokból sajnos nem hasonlítanak a helvéciai városokra. De innen szép nyerni és most úgy tűnik, Brassó - legalábbis a Belvárosát tekintve - egészen biztosan nyerésre áll. Folyamatosan megújuló házak, utcák, térburkolatok és gombamód szaporodó, egyre színvonalasabb éttermek, kávézók, borbárok, ruhaüzletek - ez fogadja most a Brassóba látogatót. Sajnos nekünk kevés időnk maradt az utolsó napon a belváros és más fontos közép- és újkori emlékek (Fekete-torony, Fehér-torony, Katalin-kapu, Bolgárszegi kapu, bástyák, fellegvár) bebarangolására, pedig utcácskái nagyon hívogatóak voltak. Brassóban kb. 10% a magyarság aránya. Az itt született Áprily Lajosról elnevezett gimnáziuma ugyanakkor fontos magyar oktatási intézmény. Más innen származó magyar, német és román hírességek felsorolásától most eltekintek, de érdemes utánanézni. Ha csak nagyon kevés időnk van, akkor javasolt azt tenni, amit mi: felkeresni a Fekete-templomot (ez a legkeletibb gótikus templom a világon, keleti szőnyegekkel díszítve) és lanovkával felmenni a Cenk-hegyre (innen káprázatos a kilátás a városra és környékére). A képeken ezek láthatók (a templom télen).

Segesvár már keményebb dió. Bár meseszép felsővárosa Rothenburg ob der Tauberrel is állná tán a versenyt, mintha kevesebb forrást tudott volna szerezni akár a jelképének számító óratornyának felújítására. Ettől eltekintve persze a történelmi falak és bástyák között való barangolás, a Diáklépcső 173 fokának megmászása és a teljesen indokolatlanul túlhájpolt, giccses szuvenírekkel promotált Drakula gróf (= Karóbahúzó Vlad román fejedelem) feltételezett szülőháza megéri az időt. Szintén pótolandó hiányossága a Küküllő túlpartján, egy erdővel borított dombtetőn álló szállásunkból felfedezett hiányosság: a Vár éjszakai kivilágítása. Remélem, ha Brassónak sikerült, Segesvárnak is fog. Természetesen neki is jár egy kép, köszönet érte a magicway.com.br-nek.

Mindenről, ami kimaradt, pl. hogy mit ettünk és ittunk, az utolsó, VI. részben fogok írni.

Ott hagytam abba az előző, római 3-as posztot, hogy kisebb nehézséggel és a sofőrnő végtelen türelmével megtaláltuk esztelneki szállásunkat, nagybátyámék nyaralóját. Az alábbi térkép felső kétharmadán Kézdiszék, az alsó egyharmadán Orbaiszék látható. Esztelnek a jobb felső sarokban van. A környékbeli falvakban túlnyomórészt katolikusok élnek, ezért ezt a szegletet Szentföldnek is nevezik a helyiek. A Feketeügy az Olt után Háromszék legfontosabb vize, bővízű patak, amiben gyermekkoromban még biztonsággal lehetett fürdeni, ma már nem.

(Mellékes megjegyzések: Zágon szülötte gróf Mikes Kelemen [Törökországi leveleinek szállóigévé vált mondata: "Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont"], Csomakőrös szülötte Kőrösi Csoma Sándor, Zabola szülötte gróf Mikó Imre, Erdély Széchenyije, Imecsfalván alapította Csereyné Zathureczky Emília grófnő a Székely Nemzeti Múzeumot, Gelencén a világörökség részét képező, a Szent László-legendát ábrázolós freskó van  a román kori templomban, Bereckben született Gábor Áron, Csernátonban remek magánalapítású miniskanzen van, Márkosfalván született Barabás Miklós festő, Dálnokon pedig Dózsa György parasztvezér, Maksán nyugszik Gábor Áron és itt tartják minden évben a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját is. )

Kellemes reggelink után nyugat felé indultunk, majd autóval és gyalogszerrel a Kézdiszentlélek feletti Perkőre kapaszkodtunk fel, ahonnan fenséges a kilátás, s tiszta időben Háromszék nagy részét be lehet látni. Ha jobbra nézünk, a Torjai-hegység alsó részét látjuk, ha balra, az Ojtozi-szoros látszik, a távolban még Brassó is kivehető. A Perkő Szent István-napi búcsújáról híres, tetején kis kápolna magasodik. A Perkő mögött egy nagyon kedves környék van, ami sajnos szintén nem fért bele az időnkbe: Kászonszék. Ez már Csíkszék egyik fiúszéke, Kiskászonnal kezdődik és átnyúlik a megyehatáron. Szépséges tisztásokat és rengeteg borvízkutat találhatunk itt.

A Perkő után következett szülővárosom, Kézdiszék központja, Kézdivásárhely. Három fő nevezetessége:

1) a fő tere körül kialakult udvarteres városszerkezet, amiről ezt írja az OSZK:

Udvartér: utcává alakult udvar neve Kézdivásárhelyen. Udvarterek valószínűleg más székely városokban is voltak, de a városrendezések következtében eltűntek. Kézdivásárhelyen 1960-ban még 71 udvartér létezett. Többségük a város főteréről nyílt. Valamikor minden udvartér egy-egy keskeny beltelek volt, amely a főtér oldalával párhuzamos hátsó utcáig nyúlt. A telek elején állt az iparos vagy kereskedő piacra néző háza, utána következtek a gazdasági épületek, a telek alján pedig volt egy hátsó kijárat a kertek felé. Mivel a telket keskenysége miatt hosszában nem lehetett osztani, a szaporodó család tagjai egymás után építették fel házaikat a hosszú udvaron, amely lassan utcává vált. 1834-ben, amikor nagy tűzvész pusztította el Kézdivásárhely főterének környékét, a hatóságok igyekeztek korszerűsíteni a város településrendjét. A lakosság azonban ragaszkodott udvartereihez, így nem sikerült az átrendezés. Az udvarteret a benne lakók családnevéről emlegették. Később, mivel sok idegen is bekerült az udvari közösségekbe, a város vezetősége számokkal jelölte meg az udvartereket. – A főtérről legtöbb esetben a régi telek elején álló emeletes ház kapualján át jutunk a keskeny udvartérre, amelynek egyik oldalán sorakoznak rendezetlenül a kis földszintes házacskák. A másik oldalon a szomszéd udvartér házainak hátfala látszik. Egy-egy udvartér területén legtöbbször 10–12 lakóépület áll. 

2) Turóczi Mózes itteni műhelyében öntötte Gábor Áron a magyar szabadságharc ágyúit, a fő téren az ő szobra áll.

3) A céhek életét bemutató múzeumban népviseletbe öltözött fiú- és lánybabák is várják a látogatókat egy egykori ifjúsági lap pályázata nyomán. A lemhényi babát édesanyám első unokatestvére (keresztanyám) öltöztette fel.

Rövid sétánk után Ojtozba indultunk, s átmentünk az ezeréves határon, bár nem szándékosan: nem találtuk azt a fogadót, ahol remek pisztrángot lehet enni az információk szerint. Kiderült, hogy már 1 éve bezárt... Ezután több opció közül az Esztelnekre való hazatérést és pihenést/fröccsözést/töltöttkáposzta-evést választottuk. Előbb azonban felsétáltunk még a Lemhény és Kézdialmás közös temetőjének és erődtemplomának helyet adó Szent Mihály-hegyre, ahol a mezei virágillatot hordozó szélben csodálatos kilátásban gyönyörködhettünk, szerény személyem pedig kedves dédanyjának sírjánál is tiszteletét tehette. Lemhény a gyerekkorom (sőt anyám és nagybátyám gyermekkorának) legszebb epizódját jelenti, és ennek főszereplője a 104 évet megélt csodalény, a hihetetlenül szívós, optimista, furfangos, önálló és vicces Dédike volt. Szubjektív betét vége. :-)

A Csomád hegy a levegőből. Kialudt vulkán ikerkráterrel. Háttérben a Mohos-tőzegláp, előtérben a Szent Anna-tó, amelynek sorsa szintén a láposodás. (Kép forrása: nonik-ezerarcuvilag.blogspot.com) A hegy jobb oldalának tövében Háromszék, Sepsibükszád település. A hegy bal oldalán Csíkszék, Lázárfalva település. (Egyik sem látszik.) A helikopter nagyjából Tusnádfürdő felett repülhetett a felvétel készítésekor.

Mielőtt belevágnék utazásunk legszebb napjának elmesélésébe, befogadható adatmennyiséggel, nézzük meg, hogy tulajdonképpen merre is járunk, hol is van a Székelyföld Románián belül. Az EMNP térképe segít:

Miután ez megtörtént, nézzük meg, hány székely székkel számolhatunk! (A forrás az erdely.ma, Aranyosszék hiányzik a térképről, e tömbtől nyugatra található, a hasadékáról híres Tordától délre.)

Tehát: a térkép legalsó részén található Háromszék (Sepsi, Kézdi, Orbai) a központjaikkal, valamint a negyedik szék, amelyet most Bardóc-Miklósvárszéknek neveznek, közismertebb nevén Erdővidék. (Itt van pl. Kisbacon, Benedek Elek szülőfaluja; Miklósvár, a Kálnoky grófok kastélya, ahol Károly herceg rendszeresen megfordul [valamint Vilmos és Katalin is eltöltött pár napot a nászútjából] és Zalánpatak [Károly herceg másik birtoka, ahol több házat is vásárolt].)  A térképen világoszöld színű Sepsiszék északi részén egyenesen áthaladva érünk a Csíkszék határán magasodó Torjai-hegységbe, ami egy kicsi, vulkanikus vonulat, konkrétabban andezites tömb. 

Első állomásunk itt egy kilátó, ahol isteni lángost fogyasztunk, jómagam juhtúróval, fokhagymával és tejföllel. Aztán következik a Mohos-tőzegláp. A Csomád nevű kialudt vulkán egyik kráterében, 1050 méter magasan keletkezett, 80 hektár területű ex-tavat évezredek alatt, fokozatosan befedi a savas kémhatást kedvelő tőzegmoha. Ez szinte áthatolhatatlan, igen vastag réteget képez a vízen (2-től 10 méterig). A víz néhol felbukkan ún. tószemek formájában. Egy ilyen látható itt:

A fák magassága és vastagsága a savasság mértékétől függ, összefonódó gyökerük ugyanakkor stabil alapot képez a tanösvény kiépítéséhez. A Mohos egy igen pici részét jártuk be idegenvezetővel, szűk 1 óra alatt, aki roppant humorosan mutatta be a láp keletkezését, unikális növényeit és pókjait. Ezen kívül megtanulhattuk, hogy mi a teendő medvével való találkozáskor. (Nem mondom el, bibibííí, de annyit elárulok, hogy a közhiedelemmel ellentétben a halottnak tettetés szigorúan tilos!) A láp és környékén a túlszaporodás miatt jelenleg 21 medve él, ezek közül több bocs. Mindegyiket követik, be vannak chipezve. Komoly veszélyben nem voltunk.

Innen a szomszédos kráterben lévő Szent Anna-tóhoz sétáltunk, kb. 20 perc alatt. Leírhatatlan:

A néphagyomány szerint a Szent Anna-tó helyén valaha hegy emelkedett, vele szemben pedig egy másik hegy ostromolta az eget. A két hegy csúcsára két gonosz testvér, Gáspár és Sándor gróf építettek várat, egyikük ezüstből, másikuk pedig aranyból. A két testvér állandó rettegésben tartotta a környező lakosságot, de egymással sem jöttek ki túl jól, folyton civódtak és versengtek. Egy nap egy gazdag utazó érkezett Sándorhoz pompás négylovas hintón, és éjjeli szállást kért a vár urától. A grófnak nagyon megtetszett a hintó, és meg akarta vásárolni vendégétől, ám az nem adta. Sándor azonban nem tudott lemondani róla, ezért kockajátékon elnyerte tőle. Másnap eldicsekedett új szerzeményével a testvérének, aki fogadást ajánlott: ha egy nap alatt szebb és drágább fogatot szerez, Sándor nekiadja a vagyonát. Gáspár ördögi tervet eszelt ki: a környékbeli falvakból összeszedte a nyolc legszebb lányt, majd gyönyörű lószerszámmal befogta őket a legszebb hintója elé. A fogat élére a legszebb lányt, Annát fogta. A gróf nógatni kezdte a lányokat, ám azok nem tudták megmozdítani a nehéz hintót. Ekkor éktelen haragra gerjedt, és ostorával rávágott Annára. A szerencsétlen lány térdre rogyott és feljajdult fájdalmában. Isten meghallotta a lány jajszavát, és szörnyű ítéletet hozott: megnyílt a föld és a gonosz grófok várai a hegyekkel együtt a hasadékba zuhantak, helyükön pedig sötét vizű tó keletkezett.

A tó kiválóan alkalmas a fürdésre, ezt annyi év után újra kipróbáltam és kellemesen felfrissültem.

Vacsora előtti még 3 programpontunk volt hátra Bálványosfürdőn: 

(1) mofettázás --- jéghideg, metsző fájdalmat okozó, de gyógyhatásúnak tartott, bugyogó ásványvízbe, illetve meleg kéngőzbe mártjuk a lábunkat

(2) ásványvíz-kóstolás --- egész Székelyföld legnagyobb kincse a vasas-kénes víz, a források igen kis %-át termelik csak ki, a többi szabadon kóstolható, gyakran az út szélén, váratlanul felbukkanó kutakból)

(3) a Büdös-barlang meglátogatása --- a barlang a Grand Hotel Bálványos felett található, 15 perc alatt érjük el. A környékbeli vulkanikus érdekességek közül (Timsós-barlang, Gyilkos-barlang, Madártemető, Buffogó-tőzegláp) a legkönnyebben elérhető. A marcator.elte.hu nagyon lényegretörően mutatja be.

"Európa legerősebb kénhidrogénes mofettája. A Büdös-barlang levegőjének 95,82%-a szén-dioxid (CO₂), 0,38%-a kénhidrogén (H₂S), - ez adja a büdös, záptojásszagot - 0,14%-a oxigén(O₂) és 2,66%-a nitrogén(N₂). Az újabb kutatások eredménye kimutatta, a 980,0 pCi/L (pikoCurie/liter) radioaktív kisugárzás értékét, ami az egész Kelemen–Görgényi–Hargita vulkáni vonulat összes mofetta és szolfatára típusú gázai közül a legnagyobb. A 14 m hosszú üregből kiáramló gáz napi hozama (3000 m³), a negatív (2,8x10⁴ ion/mL) és pozitív (3,3x10³ ion/mL) ionok töménysége, a barlang levegőjének nedvessége (95%) alapján a torjai Büdös-barlang Bálványosfürdő legrangosabb gyógytényezője. Egy felhagyott kénbánya kijárata lett kikövezve és látogathatóvá téve. A kénterápia a legtöbb öregkori csont- és érmegbetegedésre, a perifériás idegrendszer zavaraira, a reuma minden válfajára, bőrbetegségek, ekcémák és allergiás tünetek leküzdésére igen hatásos. A Büdös-hegyi szolfatára tulajdonképpen egy kellemesen langyos gázfürdő, amelyben nem kell tartani a borvízfürdők sokszor fogvacogtató hidegétől."

Ezután kitűnő vacsorát fogyasztottunk a Grand Hotel Bálványosban egy nem túl kitűnő, anyaországi pincér tálalásában. Nagyon későn, sötétben indultunk utolsó szálláshelyünkre, az Esztelnek nevű faluban található parasztházba, amit némi névmemória-zavar miatt a kedves falusiak segítségével találtunk meg.

Első szállásunk Segesváron volt, második pedig Háromszék központjában, a mai Kovászna megye székhelyén, Sepsiszentgyörgyön. 5-en voltunk Erdélyben, ebből 3-an a Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) vendégházában aludtunk, 2-en pedig egy panzióban, a belvárostól kőhajításnyira. A múzeum a legnagyobb határon túli magyar közgyűjtemény. Az elmúlt évtizedekben több magyar magas rangú politikus is meglátogatta, legutóbb Áder János járt feleségével a múzeumban. Igazgatója édesanyám öccse, Vargha Mihály szobrász, immáron közel 10 éve. Elfogultság nélkül állítható, hogy a múzeum "kinyílt", befogadóbb lett és folyamatosan megújul. Ennek legutóbbi kézzel fogható példája a Bánffy Miklós gróf, kultuszminiszter által tervezett üvegfestmény Csaba királyfiról, amit Németh Zsolt akkori külügyi államtitkár avatott fel 2012. nyarán. 

A múzeum épületét Kós Károly építészzseni (1883-1977) tervezte, akinek sok más mellett a budapesti állatkert, a zebegényi református templom, az óbudai református parókia, a Városmajor utcai iskola fűződik a nevéhez. Az SZMM-nek nemcsak az épületét, hanem berendezési tárgyait is megtervezte, igen aprólékosan. Az alábbi két képen a múzeum homlokzatán lévő címer terve és a főkapu kilincse látható kedvencünkkel, a kapuőrző démonnal.

A múzeum anyaga nagyon komoly, értendő ez a minőségre és a mennyiségre is, de időszűke miatt ki kellett hagynunk egy jó részét. Csak a néprajzi gyűjteményt néztük meg, azt viszont egy restaurátor hölgy lelkes vezetésével igen alaposan. A megelőző este belefért a programunkba egy estebéd a Szent György Pincében és némi séta is, majd egy kis iszogatás a helyi fiatalok kultúrkocsmájában a Teinben, amit minden arra járónak jó szívvel ajánlunk.

Nem tudom megállni, hogy ide ne szúrjam egy régi vágyamat, az Erdély egy másik mesés tájegységén, Kalotaszegen, Sztána községben lévő Varjúvárat, Kós saját lakóházát. Csak mert gyönyörű. (epiteszforum.hu)

Körülbelül 2007-ben merült fel először igen erőteljesen, hogy néhány egyetem alatt megismert barátommal Erdélybe utazunk és - többek között - megmutatom nekik életem első 8 évének néhány színhelyét. Sok-sok tervezgetés és minduntalan felmerülő akadályok miatt végül idén ez megvalósult. Sajnos nem 8 napos volt, amilyen egy rendes erdélyi útnak lennie kell, hanem csak 4, de így is csodálatos volt, legelsősorban az útitársak, másodsorban a szerencsésen kifogott időjárás, harmadsorban pedig az igazán színvonalas szállások miatt.

Először is tisztázzuk, hogy kik (voltak) azok a szászok! Nos, a Wikipédia szerint német anyanyelvű erdélyi kisebbség, számuk 1910-ben kb. negyedmillió volt, ma alig 15 ezer. Főként 1945 után vándoroltak ki Németországba (Ceausescu márkáért adta el őket az NSZK-nak), a maradottak átlagéletkora kb. 70 év. (A németországi szászokkal nem állnak rokonságban, feltehetőleg ugyanis a Német-római Birodalom nyugati feléről érkeztek.) Városaik, falvaik és főként csodálatos evangélikus erődtemplomaik viszont megmaradtak és fantasztikus látványt nyújtanak. Hét erődített városuk volt (ebből származik Erdély német neve: Siebenbürgen és Erdély címerének alsó részén a 7 vörös bástya), ezek közül mi kettőt kerestünk fel: utunk elején Segesvárt, a végén pedig Brassót. (Ezekről majd az V. részben.) Egy érdekesség: Nagyszeben kiváló és többszörösen nyertes szász polgármestere, Klaus Johannis az egyesülő jobboldali és liberális párt jelöltjeként komoly esélyese az idei köztársaságielnök-választásnak!

Az egész Szászföldön, ami - mint a fenti térképen látszik, nem éppen kis terület -, s így Segesvár és Kőhalom között (ami Brassó és Segesvár között félúton van), erődtemplomok egész sorát találhatjuk. Mi a számtalan választási lehetőség közül rögtön az elsőben, Szászkézden álltunk meg. A templom maga belül nem volt nagy durranás, de a kilátás a környező dombokra (beleértve azt, amin egy elég ép állapotban fennmaradt menedékvár is áll) és a kellemes hűvös jó emlék marad. Íme egy kép a romaniatourism.com-ról:

Következő megállónk a szintén festői környezetben fekvő Szászbudáról vezető földúton megközelíthető Szászfehéregyháza volt. Soha nem mentünk volna ide, ha nincs a walesi herceg, aki elkötelezett műemlékvédőként, Erdély-rajongóként, mi több, erdélyi származásúként (!) itt vásárolt egy házat magának, majd az egész - egyébként érintetlen és gyönyörű - falut mentette meg alapítványán keresztül. A faluban sétáltunk, de az erődtemplom sajnos még nem volt nyitva ottjártunkkor. Kép a viatransylvania.com-ról és a sharethis.ro-ról.:

Tűz volt a lakásomban, éppen újjászervezem az életem. Lisszaboni/londoni utam is elmaradt, mert az elutazás előtti napon volt a baleset. Most új lakást nézek (és új munkát is...), szóval van dolgom és sok pénzt fog felemészteni ebből a gödörből való kikeveredés. 2014-ben tehát aligha várható utazás, ezért a blog most szünetel. Hogy meddig, azt csak a Fennvaló tudja. De remélem, jövő ilyenkor minden korábbinál izgalmasabb tervekről számolhatok be. :-) Köszönöm azoknak, akik eddig olvastak és várom őket vissza ide! Mert utazni nemcsak jó, de szükséges dolog is!

Igen, és végül nem is Dél-Olaszországba, hanem ismét Portugáliába! Juhúúú! És Lisszabonba és környékére, úgyhogy még nagyobb juhúúú!

Olaszországi útitársam rövidíteni akart az előző bejegyzésben vázolt programon, egy szicíliai, azaz cataniai kiindulással Bari helyett. Ezt azonban a légitársaság nem engedte, s több opció végiggondolása, végigszámolgatása és végigvitatkozása után akként döntöttünk: hagyjuk a francba most az egészet, s a repjegy árát visszakérjük. Így egy nagyon dédelgetett utam valósul meg holnap estétől kezdve: egy második lisszaboni és egy második londoni út.

Lisszabont nagyon szeretem és épp ezért nagyon várom ismét a találkozást sikátoraival, kilátóival, villamosaival, halételeivel és persze boraival, sajtjaival és sütijeivel! ;-) Szerda délután csak andalgás lesz a program, de csütörtökön Sintra, pénteken pedig Cascais és a Cabo da Roca következik, azaz az óceán! S a végén, szombaton egy álmos, várfallal körülvett, középkori városka, ahová rég vágyom: Óbidos. "A portugál Ávila?" - nos, meglátjuk...

Londonban vasárnap és hétfőn leszek tehát: British Múzeum, Tate Modern és Szent Pál katedrális lesz a menü, vagyis sok kultúra és kevesebb séta, már csak azért is mert a lisszaboni hőmérséklet fele lesz majd tapasztalható.

Részletes beszámoló tehát hamarosan, képek majd szokás szerint a Facebookon, új utazás pedig várhatóan júniusban, az olasz Dolomitokba, Dél-Tirolba (lásd a képet). Ez persze még függ pár dologtól. Augusztusban Erdély és ha sikerül, Varsó, Vilnius és Riga, előbbi kettő, mert nekem kedves emberek laknak ott, utóbbi, mert szecessziós.

De ahogy ez a dél-olasz sztori is mutatta, nem jó ennyire előre inni a medve bőrére.

Az idei év nagy útja, amelyet Mira barátnémmal fogunk megtenni, május 3-án este Bariban fog kezdődni és május 13-án este Cataniában végződni.

Mindenképpen Dél-Itáliába akartam idén utazni, de nem kifejezetten magyarturistás helyre (Szicília nagyobb része ilyen szerintem, de említhetném Nápolyt és környékét is), hanem olyan részre, ahol magyarok ritkán járnak. Így esett a választás Pugliára, ám mivel ott Mira már járt, s a nagy részét látta, úgy döntöttünk, hogy a Bari reptérről egy kis pugliai kóstoló után nyugat felé vesszük az irányt, s Basilicatán és Calabrián keresztül jutunk majd el Szicíliába, ahol pedig elsősorban a Lipari-szigetekre fogunk koncentrálni. De nézzük az immár végleges útvonalat részletesebben!

május 4. : Bari reptér - Polignano al Mare - Fasano - Locorotondo - Alberobello - Noci - Gioia del Colle - Matera

a látnivaló: az Adriai-tenger és a trullók, valamint Matera, esti megvilágításban

május 5.: Matera - Miglionico - Craco - Peschici - Bernalda - Metaponto - Policoro - Roseto Capo Spulico

a látnivaló: Lukániai-hegység, Matera nappal, borvidék, a Jón-tenger

május 6.: Roseto Capo Spulico - Mirto - Camigliatello Silano - Cosenza

látnivalók: Sila-hegység (piknik)

május 7.: Cosenza - Carolei - Domanico - Fontanella - Lago - Amantea - Pizzo - Tropea

látnivalók: Aspromonte-hegység (piknik), Tirrén-tenger

május 8.: Tropea.- Ricadi - Joppolo - Nicotera - Rosarno - Palmi - Scilla - Reggio di Calabria

látnivalók: Tirrén-tenger, Szkülla

leadjuk az autót

május 9.: Reggio di Calabria - Messina - Vulcano

az első Lipari-szigetünk Vulcano lesz, ahol iszapfürdőzünk majd

május 10.: Vulcano - Lipari - Panarea

Lipari átszállással indulunk Panareára, ahonnan átlátni Strombolira is

május 11.: Panarea - Lipari - Salina

utolsó szigetünk Salina lesz, a legzöldebb az összes közül

május 12.: Salina - Milazzo - Messina - Taormina

Taorminában megnézzük a görög színházat

május 13.: Taormina - Catania

az Etna megcsodálása után, ha lesz időnk, elmegyünk Siracusába és onnan indulunk a repülőtérre, este 9 körül már itthon leszünk

Elutazásunkig minden naphoz kapcsolódóan posztolok valamit. Nagyon várom az utazást, hiszen már fél éve nem voltam sehol, ami tűrhetetlen. :-)

Marusa cimborám, aki a dániai tartózkodásom során megismert szlovén lány (a dániai dolgokról: vallekilde.blog.hu), a szlovén köztelevízió szerkesztő-riportere, egygyermekes anyuka. Két éve, 2011. februárjában még hajadon volt, mikor meglátogattam Ljubljanában. 3 másik lánnyal lakott együtt egy szép, a várra néző lakásban. Ez most az egyetlen húga által vezetett családi napközinek ad helyt. Néha Marusa kisfia, aki most egyéves, szintén beadódik a társaságba. Főként miatta mentem Szlovéniába bő 2 napra, mert imádom a kisbabákat, sőt a nagyobbakat is.

Az egyórás késéssel érkező Orangeways busza igencsak fapados volt, akárcsak júliusban, mikor Prágából jöttem haza. A különbség csak annyi volt, hogy itt még a flipflop papucsos stewardess sem volt, csak a két, nyelveket nem túl magas színvonalon "beszélő" buszosbácsi. (Kedvenc példám: "Dame und Herren! Passport kontroll zu hause!") Az utasok elsöprő többsége külföldi diák, Kazahsztántól Szingapúron át Hollandiáig. 

Egy Marusa húga, Katja által vitt családi napközibe való szívmelengető csöppenés után megismerkedtem a férjjel, Blaz-zsal, aki hazavitte Jont, én pedig Marusával, exlakótársával és operatőrkollégájával Mariborba mentem, újabb másfél óra telt tehát utazással. Ezúttal azonban autóban, autópályán. Miután megtaláltuk a rendezvény helyszínét, egy kisebb művelődési házat, kényelmesen elhelyezkedtünk egy kisasztal körül és a kocsmároslányok folyamatosan hozták az ingyen chipset, ropit műanyag tányérokban. Ingyen! Hát nem tudtam abbahagyni, s aznap már nem volt szükségem vacsorára.

A rendezvény maga a 2. Szlovén Nevetésbajnokság volt. Egy kanadai főszervező férfi és egy szlovénnő vezették a műsort, 3 fős zsűrivel. Tizenháromféleképpen kellett nevetnie a versenyzőknek, s mivel 13 induló volt, minden fordulóban kiszórtak valakit. Az első versenyszám az ördögi nevetés volt például, de voltak egészen kitekertek is, pl. az "ölelő nevetés". WTF??? Na mindegy, a lényeg, hogy némelyik versenyző tényleg nagyon vicces dolgot produkált és csoda, h nem rekedtek be. Minden korosztály képviseltette egyébként magát. Egy 55 év körüli férfi nyert. A végén vonatozás, nagy vigadalom, de ekkor már elég későre járt, úgyhogy visszaindultunk Ljubljanába. Szállásom kifogástalan volt, egy hatalmas, amerikai konyhás nappali kihúzható és kényelmes kanapéján aludtam.

Szombaton egy nem is túl közeli faluba mentünk kocsival, ahol átszálltunk egy buszra, tele Marusa falubeli ismerőseivel. Mindt kiderül, minden évben megszervez egy kirándulást az ország egyik részébe, s idén a Koper környéki régió volt soron. Ezért aztán volt vezetett városnézés Piranban, sólepárló mezők megtekintése, továbbá egy isten háta mögötti farmon, egy nagy kandallós helyiségben autentikus paraszti ebéd a farm termékeit és terményeit felhasználva, végül egy középkori templom megtekintése, szalámi- és borkóstolóval. Egészen remek programsorozat volt, bár az eső a nap felében zuhogott, hűvös őszi idő volt. S persze Marusáékon kívül nem nagyon tudtam mással beszélni, mivel a szlovénok nem beszélnek nyelveket. Jó, a magyarok sem, tehát ez nem kritika.

Este megpróbáltuk 3-asban megtekinteni a Másnaposok 3-at, de ez csak nekem sikerült, mert a kedves vendéglátók elég hamar bealudtak mellettem. A film egy nagy xar, bár az előzményeiről mindenki ódákat zeng. Hát nincs nagyon kedvem megnézni. 

A vasárnap igencsak nyugisan telt, városi sétát terveztem a Zvezda cukrászda finomságaiból is megkóstoltam volna párat, de végül más lett a program: egy Jance nevű, 20 kilométerre fekvő hegyi faluba mentünk, ahol találkoztunk Annával, Marusa egyik legjobb barátnőjével. Itt gesztenyepiknik volt, sramlizenével, finom home-made áruktól roskadozó standokkal, finom csevapcsicsával és sült gesztenyével... Az idő pedig végre kezdett nagyon szép őszies lenni, gyenge, de egyre erősödő napfény, nem túl sötét felhők. A táj gyönyörű volt: az Alpok délkeleti nyúlványait lehetett látni, ameddig a szem ellát. Jó levegő, jó hangulat, jó társaság és egy gyönyörű baba - merthogy Jont természetesen ide is kihoztuk, oh istenem, megint rengeteget evett... :-) Nagyon szép befejezése volt ez a szlovéniai hétvégének. Visszafelé másfél órát késtünk, innen is sok puszi az Orangewaysnek!

Legközelebb jó lenne kiváló időben, nyáron menni és kifejezetten a legturistásabb részeket meglátogatni: Bled, Postojna, Predjama lenne a menü, illetve egy isonzói raftingolás is nagyon érdekel!!! Meglátjuk, mit hoz a nyár.

Minden eddiginél hosszabb, 10 és fél napos spanyolországi utazásom véget ért. Kronologikus élménybeszámoló helyett némi összefoglaló jellegű csapongás következik.

1. Utazás

1.1. repülővel (Wizzair Palmába, majd vissza Madridból), kedvenc mondatom, miközben a vezető utaskísérő mondja a biztonsági szöveget: "Kérjük kedves utasainkat, ne fotózzák munkatársainkat!" :) Az egyik stewardess ugyanis kifejezetten csinos volt és mindkét járaton rajta volt, amivel utaztam.

1.2. komppal (Transmediterranea Palmából Valenciába), kellemes időben, 8 óra alatt tettük meg az utat, megtapasztalhattam a spanyol tévé bulvárra hangoltságát. Miután erdőtüzet, bankrablást és robbanást kommentált a hírmagazin műsorvezetőnője komoly arccal, a stúdió egy másik részébe átfáradva két Cosmo/Joy-ban dolgozó firkászcsajjal beszélte meg azt a fontos hírt sok-sok percen át, hogy a legsármosabb matador másodszor nősül majd a hétvégén. ha ez nem lett volna elég, intimpistáskodási célzattal felhívták a valóban gyönyörű menyasszony nagybátyját, aki örömmel válaszolt a kérdésekre, ezt követően pedig a menyasszonyi ruha tervezőjét is megcsörgették. Ekkor egy másik csatornára váltota valaki a készüléket. Azt hittem, Mónika Show megy, de mint kiderült, nem az volt. Emberek ordibáltak egymással, egy női és egy férfi műsorvezető kapkodta a fejét középen. Zene vagy bejátszás nem volt, csak rettenetes mennyiségű beszéd. A közönségben pedig csak és kizárólag 65 év feletti hölgyek ültek, akik sosem tapsoltak, de piros legyezőkkel hűtötték magukat. Ez pár órával később átváltott Heti Hetesbe, a Mónika Show (amúgy rendes fogsorral bíró) szereplői híreket kommentáltak. Kész...

1.3. vonattal (Talgo, AVE, Avant, MD), tiszta, kényelmes, a gyorsvonatokon, legalábbis a Talgo-n és az AVE-n filmet vetítenek, az utaskísérő kiosztja az út elején a füldugót. Egyik filmtől sem voltam elájulva, de kétségtelen, hogy jó dolog ez, ráadásul több rádiócsatornát is lehet hallgatni, ha nem akarsz filmet nézni. Hamar elrepül az idő. Nem csoda: az AVE 302 km/h-val is suhant. Helyjegy mindenhová kell. Ezért nincs Balkán, a vonaton nem áll senki. A gyorsvonataik sajátossága, hogy van fémdetektoros ellenőrzés az al-Kaida hajdani merénylete óta, illetve, hogy telefonálni csak két kocsi között szabad, az utastérben nem lehet hangos beszéddel zavarni a többieket.

2. Mallorca

Német gyarmat lett ebből a szerencsétlen szigetből, úton-útfélen viseli a turizmus lenyomatát. Palma csaknem érdektelen, s a GoogleMaps nem adja vissza hitelesen girbe-gurba utcáit. A drágaság nem kicsi. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a nyugati part, ahol én jártam, gyönyörű. A sziklák is impozánsak, ami nekem viszont különleges volt: egyfajta élénkzöld fenyő a fásszárúak 90%-a, és ez egy szép színt ad a hegyoldalaknak. Banyalbufarban csak látogatásom végére szakadt le az ég, így ezt megelőzően végigsétáltam ezt bájos falut. Sosem láttam még sötétkék eget és sötétkék tengert összeérni. Szép volt! Port de Sóller, aztán meg Sa Calobra szintén jó élmény volt, örültem, hogy reptéri alvással a szállásdíját megspórolva inkább erre a kirándulásra költöttem. Érdekes módon kevés volt a német turista, voltak viszont nagy számban kelet-európaiak. Nyáron elképzelni sem tudom, milyen borzalmas lehet a turisták tömege. Valdemossa hegyi városka szintén nagyon charming, de még szebb talán a Deiá és Valdemossa közötti kanyargós út, hiszen jobbra a meredek hegyoldal, erdővel benőve és mögötte a tenger látszik végig. Legközelebb ezt a távolságot fogom megtenni, méghozzá gyalog. Itt van Michael Douglas várkastélya is. Tudta a vén róka, hol kell házat venni!

3. Valencia

A harmadik legnagyobb város az országban. Nem volt kellőképpen érdekes, ezért anno gondoltak egy merészet, s az amúgy se túl bővízű folyójukat, ami átfolyt a város közepén, lefedték egy hatalmas parkkal. A hidak tehát nem a víz, hanem a fák felett futnak. A park kikötő felőli végébe pedig Santiago Calatrava tervezett mindenféle modern épületeket, például Művészetek Palotáját. Mindegyik hófehér, s este, a sötétben különösen szép, néhány kerámiaburkolatú medencével megtámogatva. Valenciára elég 1 nap, ha 9-kor elkezdjük a városnézést. Sok romantikus sikátora van, nagy piaca, gótikus katedrálisa és rengeteg pici és nagy étterme. A Városház tér a maga monumentalitásában igencsak pompázatos.

4. Barcelona

Végre ide is eljutottam! Sok mindent láttam a 4 nap alatt és sok mindenre nem jutott idő és/vagy pénz. Érteni vélem, hogy a magyar és európai fiatalok zöme miért imádja ennyire e várost. Ilyen hely, ahol a mediterrán lüktetés nem párosul fojtogató zsúfoltsággal (talán még a Ramblán sem), nincs még egy Európában. Élnék-e ott? Igen. Emellett tartanék-e egy házat Lisszabonban, ahol kipihenem magam? Igen! :) Na lényeg a lényeg: jártam a Sagrada Famílliában, ami egy csoda. jártam Gaudí 3 másik, látogatható mesterművéből 2-ben: a Casa Batlló-ban és a Casa Milában. Kívülről láttam a városban látható, nem látogatható 3 másik Gaudí-épületet: Casa Vicenc, Casa Calvet és Teréziánusok kollégiuma. Emellett jártam a Miró Múzeumban. S valamennyi kerületben. Legtöbb időt talán a Passeig de Grácia környékén. De jártam a Port Velltől a Pedralbesig gyalog rengeteget. Parkokban (a Güellben is, persze, ami a tömeg miatt október 1-től fizetős!!!), sikátorokban, sugárutakon és picit a tengerben is, ami egyáltalán nem volt hideg a néha sajnos esős idő ellenére.

Ami legközelebb (=mielőbb) pótlandó: Palau Güell, Picasso Múzeum, Tibidabo és amit nagyon sajnáltam, hogy kihagytam: a Font Mágica, azaz a Montjuic hegy oldalában futó szökőkútsorozat fényei. A hét elején voltam a városban, vasárnap a Casa Batlló-ban hallgattam koncertet, így lemaradtam e híres látványosságról, ami csak csütörtöktől vasárnapig működik. Persze emellett majd kimennék a környékre: elmaradt a tervezett gironai kirándulás, szívesen strandolnék Sitgesben, kíváncsi vagyok más, környékbeli Gaudí-épületekre is, és több finomságot is kipróbálnék a piacon. Nagy valószínűséggel erre az útra egy friss álmom, a Nagy Pireneuskerülés keretében kerül majd sor, két év múlva. (Ez az út 13 napos lenne, Barcelonából indulva szeretném megkerülni a Pireneusokat, a francia oldalon, majd Baszkföld bejárása után visszafordulnék és Navarra, valamint La Rioja érintésével, a hegyek spanyol oldalán kalandozva mennék vissza Barcelonába.)

Egy picit kitérnék a kajára is: a tapasválasztéktól sehol sem ájultam el, viszont tény, hogy rossz minőségű ételt sehol sem ettem. Az olasz konyha marad az én szívemnek csücskéje. :)

5. Madrid

Három dolgot pótoltam, ami tavaly kimaradt. Az első a Zsófia Királyné Múzeum volt a Guernicával. Nagyon megérte, jól el is fáradtam, míg végigértem. A második a 2200 éves óegyiptomi templom, amibe várakozásaimat felülmúlva ingyen be is jutottam, és megnézhettem pár centiről a reliefeket. A harmadik a Rastro nevű bolhapiac, utánozhatatlan, erőszakmentes hangulattal. Itt a vendéglátó házaspárral jártam és hasznos vasárnap reggeli programnak bizonyult.

6. Kasztília gyöngyszemei

Az egyik szépség, amit választottam a sok közül, Toledo volt. Kopár környezete is különleges volt nekem, először láttam az őszi Mezetát. Ezen a nagy kiterjedésű fennsíkon fekszik Spanyolország közpéső része. A hosszú fűszálak a nyár folyamán kiégnek, ez tehát egy portenger, amit a fű sárgára színez, gyakorlatilag egyenletesen. Nos, nem mondható az ország kertjének. Száraz a levegő, forró a nyár, s így azt hiszem az olíván kívül nem nagyon terem meg semmi. Toledo egy hatalmas dombon fekszik, amit a két legfontosabb spanyol folyó egyike, a Tajo [táho] ölel körül. Itt a víz még nem mély és nem széles, egészen elképesztő méretűre duzzad Lisszabonnál, ahol a tengerbe ömlik. Ott már hatalmas és Tajo [tezsu] néven fut. A dombtető régi, középkori házai természetesen szépségesek, minden kívánalomnak megfelel az óváros. Sok a turista is, kétségkívül megtelik a gyorsvonat mindig, de azért volt jó szeptemberben menni oda, mert nem tapostuk le egymás sarkát. Ami viszont kiábrándító volt: a Tajo-part. Bájos sétányok vannak kialakítva, amiket viszont nem takarítanak. PET-palack és egyéb szemet szúró szemétdarabok, s rengeteg állati ürülék. Kár. Mindenesetre Toledo a "Hova kiránduljunk Madridból?" kérdésre adandó első válasz.

Utolsó vonatjegyemmel mehettem volna Salamancába, ami messze volt és nem akartam több időt utazással tölteni. Vagy épp Segoviába, ahová viszont túl későn indult az első vonat. Vagy harmadik opcióként Don Quijote La Mancha-i szélmalmaihoz Consuegrába, de a toledói vonathelyjegyen felül még buszjegyre is költenem kellett volna, azt meg nem akartam. Így vendéglátóim tanácsára Ávilába mentem. A kisváros leghíresebb szülöttje Ávilai Szent Teréz, akit a gimis irodalomkönyvem barokkról szóló részében ismertem meg 14 éve. Bernini ugyanis a szent extázisáról csinált egy szobrot, ami a barokk stílus egyik jellemző példája. Nos, nem miatta mentem oda, hanem azért, ami miatt ez a város a világörökség része lett: a kiváló állapotban megmaradt, nagy bástyákkal alaposan megtűzdelt középkori városfal miatt. Jó volt látni, körbejárni, fényképezni a lehető legtöbb szögről és oldalról ezeket a falakat. S belegondolni abba, hogy hajdanán minden magyar város is ilyen volt... Az a 6 óra, amennyit ott voltam, elég is volt a városra, kényelmesen meg is kajáltam (egy helyi babos ételt és nyelvhalat fogyasztottam, nyamnyam), tehát ha korábban indulok, a délutánomba még akár Salamanca is belefért volna, hiszen egy vasútvonalon fekszenek, de így is elégedett lehetek, hiszen többet láttam, mint a korombeli fiatalok többsége, akik csak Barcelonára vannak rácuppanva. Persze megismétlem: ez a rácuppanás teljesen indokolt!

7. Zárszó

Igazolta magát egy korábbi, belföldi (=nagyatádi) pihenéseim alatt felállított tételem: az ember 1 hét után kezdi kipihenni magát, teljesen ellazulni, sőt idomulni a helyiekhez és azok ritmusához. S ez így volt most is: Madridba már kisimulva érkeztem eltölteni az utolsó 4 napomat. Spanyolország nem szabadít fel bennem sosem annyi endorfint, mint Portugália, s ez nem is fog változni, mégis: nem nagyon tiltakoznék, ha lakhelyemül kellene választanom. Mit irigylek tőlük azokon a dolgokon felül, amit minden Lajtán túli országtól (tömegközlekedés, vasút, udvarias kiszolgálás és sorolhatnám)? Két dolgot, amit madridi vendéglátóm fogalmazott meg: a családszeretetet és a szelídséget.

Sok a babakocsis nő és ami még több: az idős szüleivel vagy nagyszüleivel sétáló ember! Amikor én a 102 éves dédimmel sétáltam Nagyatádon, aki 15 évet simán letagadhatott volna testi és 30 évet szellemi állapotát tekintve, sok gúnyos pillantást és félmosolyt kaptam a járókelő tinédzserektől. Ez ott nincs így.

A szelídség pedig azt jelenti, hogy nincs agresszió. Verbális sem! Sehol! Nem félsz, ha meglátsz egy barnább bőrű embert, nem fordulsz meg és haladsz visszafelé az utcán. Biztonságérzet, nyugalomérzet, szolidaritásérzet. Nagyon hiányolom Budapestről. Ezért kell elutaznom továbbra is, köztük ilyen helyekre. Legközelebbi nagyobb út: május.