Ott hagytam abba az előző, római 3-as posztot, hogy kisebb nehézséggel és a sofőrnő végtelen türelmével megtaláltuk esztelneki szállásunkat, nagybátyámék nyaralóját. Az alábbi térkép felső kétharmadán Kézdiszék, az alsó egyharmadán Orbaiszék látható. Esztelnek a jobb felső sarokban van. A környékbeli falvakban túlnyomórészt katolikusok élnek, ezért ezt a szegletet Szentföldnek is nevezik a helyiek. A Feketeügy az Olt után Háromszék legfontosabb vize, bővízű patak, amiben gyermekkoromban még biztonsággal lehetett fürdeni, ma már nem.
(Mellékes megjegyzések: Zágon szülötte gróf Mikes Kelemen [Törökországi leveleinek szállóigévé vált mondata: "Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont"], Csomakőrös szülötte Kőrösi Csoma Sándor, Zabola szülötte gróf Mikó Imre, Erdély Széchenyije, Imecsfalván alapította Csereyné Zathureczky Emília grófnő a Székely Nemzeti Múzeumot, Gelencén a világörökség részét képező, a Szent László-legendát ábrázolós freskó van a román kori templomban, Bereckben született Gábor Áron, Csernátonban remek magánalapítású miniskanzen van, Márkosfalván született Barabás Miklós festő, Dálnokon pedig Dózsa György parasztvezér, Maksán nyugszik Gábor Áron és itt tartják minden évben a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját is. )
Kellemes reggelink után nyugat felé indultunk, majd autóval és gyalogszerrel a Kézdiszentlélek feletti Perkőre kapaszkodtunk fel, ahonnan fenséges a kilátás, s tiszta időben Háromszék nagy részét be lehet látni. Ha jobbra nézünk, a Torjai-hegység alsó részét látjuk, ha balra, az Ojtozi-szoros látszik, a távolban még Brassó is kivehető. A Perkő Szent István-napi búcsújáról híres, tetején kis kápolna magasodik. A Perkő mögött egy nagyon kedves környék van, ami sajnos szintén nem fért bele az időnkbe: Kászonszék. Ez már Csíkszék egyik fiúszéke, Kiskászonnal kezdődik és átnyúlik a megyehatáron. Szépséges tisztásokat és rengeteg borvízkutat találhatunk itt.
A Perkő után következett szülővárosom, Kézdiszék központja, Kézdivásárhely. Három fő nevezetessége:
1) a fő tere körül kialakult udvarteres városszerkezet, amiről ezt írja az OSZK:
Udvartér: utcává alakult udvar neve Kézdivásárhelyen. Udvarterek valószínűleg más székely városokban is voltak, de a városrendezések következtében eltűntek. Kézdivásárhelyen 1960-ban még 71 udvartér létezett. Többségük a város főteréről nyílt. Valamikor minden udvartér egy-egy keskeny beltelek volt, amely a főtér oldalával párhuzamos hátsó utcáig nyúlt. A telek elején állt az iparos vagy kereskedő piacra néző háza, utána következtek a gazdasági épületek, a telek alján pedig volt egy hátsó kijárat a kertek felé. Mivel a telket keskenysége miatt hosszában nem lehetett osztani, a szaporodó család tagjai egymás után építették fel házaikat a hosszú udvaron, amely lassan utcává vált. 1834-ben, amikor nagy tűzvész pusztította el Kézdivásárhely főterének környékét, a hatóságok igyekeztek korszerűsíteni a város településrendjét. A lakosság azonban ragaszkodott udvartereihez, így nem sikerült az átrendezés. Az udvarteret a benne lakók családnevéről emlegették. Később, mivel sok idegen is bekerült az udvari közösségekbe, a város vezetősége számokkal jelölte meg az udvartereket. – A főtérről legtöbb esetben a régi telek elején álló emeletes ház kapualján át jutunk a keskeny udvartérre, amelynek egyik oldalán sorakoznak rendezetlenül a kis földszintes házacskák. A másik oldalon a szomszéd udvartér házainak hátfala látszik. Egy-egy udvartér területén legtöbbször 10–12 lakóépület áll.
2) Turóczi Mózes itteni műhelyében öntötte Gábor Áron a magyar szabadságharc ágyúit, a fő téren az ő szobra áll.
3) A céhek életét bemutató múzeumban népviseletbe öltözött fiú- és lánybabák is várják a látogatókat egy egykori ifjúsági lap pályázata nyomán. A lemhényi babát édesanyám első unokatestvére (keresztanyám) öltöztette fel.
Rövid sétánk után Ojtozba indultunk, s átmentünk az ezeréves határon, bár nem szándékosan: nem találtuk azt a fogadót, ahol remek pisztrángot lehet enni az információk szerint. Kiderült, hogy már 1 éve bezárt... Ezután több opció közül az Esztelnekre való hazatérést és pihenést/fröccsözést/töltöttkáposzta-evést választottuk. Előbb azonban felsétáltunk még a Lemhény és Kézdialmás közös temetőjének és erődtemplomának helyet adó Szent Mihály-hegyre, ahol a mezei virágillatot hordozó szélben csodálatos kilátásban gyönyörködhettünk, szerény személyem pedig kedves dédanyjának sírjánál is tiszteletét tehette. Lemhény a gyerekkorom (sőt anyám és nagybátyám gyermekkorának) legszebb epizódját jelenti, és ennek főszereplője a 104 évet megélt csodalény, a hihetetlenül szívós, optimista, furfangos, önálló és vicces Dédike volt. Szubjektív betét vége. :-)
