Körülbelül 2007-ben merült fel először igen erőteljesen, hogy néhány egyetem alatt megismert barátommal Erdélybe utazunk és - többek között - megmutatom nekik életem első 8 évének néhány színhelyét. Sok-sok tervezgetés és minduntalan felmerülő akadályok miatt végül idén ez megvalósult. Sajnos nem 8 napos volt, amilyen egy rendes erdélyi útnak lennie kell, hanem csak 4, de így is csodálatos volt, legelsősorban az útitársak, másodsorban a szerencsésen kifogott időjárás, harmadsorban pedig az igazán színvonalas szállások miatt.
Először is tisztázzuk, hogy kik (voltak) azok a szászok! Nos, a Wikipédia szerint német anyanyelvű erdélyi kisebbség, számuk 1910-ben kb. negyedmillió volt, ma alig 15 ezer. Főként 1945 után vándoroltak ki Németországba (Ceausescu márkáért adta el őket az NSZK-nak), a maradottak átlagéletkora kb. 70 év. (A németországi szászokkal nem állnak rokonságban, feltehetőleg ugyanis a Német-római Birodalom nyugati feléről érkeztek.) Városaik, falvaik és főként csodálatos evangélikus erődtemplomaik viszont megmaradtak és fantasztikus látványt nyújtanak. Hét erődített városuk volt (ebből származik Erdély német neve: Siebenbürgen és Erdély címerének alsó részén a 7 vörös bástya), ezek közül mi kettőt kerestünk fel: utunk elején Segesvárt, a végén pedig Brassót. (Ezekről majd az V. részben.) Egy érdekesség: Nagyszeben kiváló és többszörösen nyertes szász polgármestere, Klaus Johannis az egyesülő jobboldali és liberális párt jelöltjeként komoly esélyese az idei köztársaságielnök-választásnak!
Az egész Szászföldön, ami - mint a fenti térképen látszik, nem éppen kis terület -, s így Segesvár és Kőhalom között (ami Brassó és Segesvár között félúton van), erődtemplomok egész sorát találhatjuk. Mi a számtalan választási lehetőség közül rögtön az elsőben, Szászkézden álltunk meg. A templom maga belül nem volt nagy durranás, de a kilátás a környező dombokra (beleértve azt, amin egy elég ép állapotban fennmaradt menedékvár is áll) és a kellemes hűvös jó emlék marad. Íme egy kép a romaniatourism.com-ról:
Következő megállónk a szintén festői környezetben fekvő Szászbudáról vezető földúton megközelíthető Szászfehéregyháza volt. Soha nem mentünk volna ide, ha nincs a walesi herceg, aki elkötelezett műemlékvédőként, Erdély-rajongóként, mi több, erdélyi származásúként (!) itt vásárolt egy házat magának, majd az egész - egyébként érintetlen és gyönyörű - falut mentette meg alapítványán keresztül. A faluban sétáltunk, de az erődtemplom sajnos még nem volt nyitva ottjártunkkor. Kép a viatransylvania.com-ról és a sharethis.ro-ról.:
