Giethoorn. Pici falu Overijssel tartományban, az ország északi felében. Nem tudom, hogy mikor hallottam róla először. De amikor képeket láttam róla, tudtam, hogy el kell mennem oda. S nagyon megérte. Steenwijk városától pár kilométerre van ez a pici falu. Megérkezvén az az érdekes, hogy a főút mellett igencsak kevés ház van, jobbra viszont több út is visz egy távoli fasor felé. Ezek valamelyikén jutunk be a lényeghez: a fasor mögött ugyanis egy bámulatos dolog tárul szemünk elé: egy hosszú-hosszú csatorna, kifogástalan állapotú régi hátzakkal, tipp-topp kertekkel, udvarokkal, ahogy egyébként Hollandiában talán mindenhol... A csatorna egyik oldalán járda van a gyalogosoknak és kerékpárosoknak, a csatorna felett pedig több tucat, egyforma kis fahíd ível át. Teljes mesevilág. Na meg teljes döbbenet a hely szépsége láttán! Jó, az is igaz, szerencsé voltam, mert remek idő volt, alig volt felhő az égen, verőfényes napsütésben jártam végig az egészet és nem nagyon akarta szabadulni. Pedig "nincs ott semmi", mégis: ez a hely tud valamit. Nem is tudok róla írni többet: látni kell. Sajnos a magyar turisták szerintem nem is tudnak a létezéséről, pedig nem ártana... Hollandia nemcsak Amszterdam belvárosából áll!!!!!
Szabi haverommal jártunk ott, akinek a kocsiján ezután délre mentünk, Appeldoorn közelébe, a Hoge Veluwe nevű nemzeti parkba, mely az ország legnagyobbja. Több kis falu felől is megközelíthető a kerítéssel körbevett 55 négyzetkilométeres terület, melyet autóval és biciklivel egyaránt be lehet járni, de utóbbival érdemes. Mi Hoenderloo (keleti csücsök) felől mentünk be, letettük az autót a parkolóban és 17 euróért megvettük a belépőt: ez a parkba és a közepén lévő múzeumba szól. Majd a több száz bicikli közül egyet kiválasztva eltekertünk a múzeumig, ez kb. 5 kilométert jelentett. Kicsit nehézkesen találtuk meg a múzeum bejáratát. A múzeum és nagy területen elhelyezett szoborparkja csodás kulturális jellegű kikapcsolódást nyújt a nemzeti park látogatóinak, egy egész nap, sőt két egész nap is simán eltölthető itt. Amíg viszont odaértünk, feltűnt, hogy szinte kilométerenként mennyire megváltozik a táj: különféle fenyőerdők, lombhullató erdők, mezők virágokkal, zsombékosokkal vagy csak pázsitfűvel váltották egymást bicikliutunktól balra és jobbra. Elképesztő volt. Nagyon jól esett a sok gyaloglás után végre más fajta lábmunkát csinálni, élveztem a bringázást. Útközben pedig rengeteg kirándulóval, komplett iskolai osztályokkal találkoztunk.
A Kröller-Müller Múzeum eredetileg egy magángyűjtemény volt, amit a holland államra hagyott a tulajdonos házaspár. A világ második legtöbb Van Gogh festményén kívül csaknem minden jelentős művésznek van itt munkája Giacomettitől Picasso-n át a holland pointillistákig. Nagyon tetszett és bevallom, nekem egy Van Gogh-album 10 évvel ezelőtti nézegetése óta vágyam volt, hogy élőben is megnézzem a kiállított műveket, s nem is csalódtam. A hely megér egy kitérőt. Egyáltalán nem fáradtunk el, így úgy döntöttünk, hogy lebiciklizünk a hely déli csücskébe és onnan fel a kiindulópontunkhoz, s így útba ejtjük a hatalmas homokdűnét is. Megintcsak vagy tucatnyi tájon keresztül mentünk át, kb. 17 kilométert tekerve. Nagyon tetszett, nagyon szép befejezése volt a holland utamnak. (Másnap reggel el akartam menni Maastrichtba, de korán kellett volna kelni hozzá és a vonat sem volt a legegyszerűbb, úgyhogy ez a következő belga utam egyik állomása lesz.) Este 8 körül érkeztünk Szabi szállására, Nijmegenbe, a Rajna partján fekvő, a II. világháborúban a szövetségesek által szinte porig bombázott kisvárosba. A vacsorám és a kényelmes ágyam csak a pontot tette fel az amúgy is szép aznapi i-mre. :-)
Beszúrom a HV térképét. Középtájt a nagy sárga folt a homokdűne, a két kis sárga pötty a múzeum és a park központi épülete. Az autóutak vastagon folyamatos, a kerékpárutak halványan pontozott vonallal jelöltek.
A térkép alatt pedig megtudhatjátok, hogy még hová szeretnék elmenni Hollandiában.
1) Keukenhof tulipánjai
2) Kinderdijk szélmalmai
3) Alkmaar sajtpiaca
4) A fríz szigetek
5) Groningen
6) Maastricht
