Minden eddiginél hosszabb, 10 és fél napos spanyolországi utazásom véget ért. Kronologikus élménybeszámoló helyett némi összefoglaló jellegű csapongás következik.
1. Utazás
1.1. repülővel (Wizzair Palmába, majd vissza Madridból), kedvenc mondatom, miközben a vezető utaskísérő mondja a biztonsági szöveget: "Kérjük kedves utasainkat, ne fotózzák munkatársainkat!" :) Az egyik stewardess ugyanis kifejezetten csinos volt és mindkét járaton rajta volt, amivel utaztam.
1.2. komppal (Transmediterranea Palmából Valenciába), kellemes időben, 8 óra alatt tettük meg az utat, megtapasztalhattam a spanyol tévé bulvárra hangoltságát. Miután erdőtüzet, bankrablást és robbanást kommentált a hírmagazin műsorvezetőnője komoly arccal, a stúdió egy másik részébe átfáradva két Cosmo/Joy-ban dolgozó firkászcsajjal beszélte meg azt a fontos hírt sok-sok percen át, hogy a legsármosabb matador másodszor nősül majd a hétvégén. ha ez nem lett volna elég, intimpistáskodási célzattal felhívták a valóban gyönyörű menyasszony nagybátyját, aki örömmel válaszolt a kérdésekre, ezt követően pedig a menyasszonyi ruha tervezőjét is megcsörgették. Ekkor egy másik csatornára váltota valaki a készüléket. Azt hittem, Mónika Show megy, de mint kiderült, nem az volt. Emberek ordibáltak egymással, egy női és egy férfi műsorvezető kapkodta a fejét középen. Zene vagy bejátszás nem volt, csak rettenetes mennyiségű beszéd. A közönségben pedig csak és kizárólag 65 év feletti hölgyek ültek, akik sosem tapsoltak, de piros legyezőkkel hűtötték magukat. Ez pár órával később átváltott Heti Hetesbe, a Mónika Show (amúgy rendes fogsorral bíró) szereplői híreket kommentáltak. Kész...
1.3. vonattal (Talgo, AVE, Avant, MD), tiszta, kényelmes, a gyorsvonatokon, legalábbis a Talgo-n és az AVE-n filmet vetítenek, az utaskísérő kiosztja az út elején a füldugót. Egyik filmtől sem voltam elájulva, de kétségtelen, hogy jó dolog ez, ráadásul több rádiócsatornát is lehet hallgatni, ha nem akarsz filmet nézni. Hamar elrepül az idő. Nem csoda: az AVE 302 km/h-val is suhant. Helyjegy mindenhová kell. Ezért nincs Balkán, a vonaton nem áll senki. A gyorsvonataik sajátossága, hogy van fémdetektoros ellenőrzés az al-Kaida hajdani merénylete óta, illetve, hogy telefonálni csak két kocsi között szabad, az utastérben nem lehet hangos beszéddel zavarni a többieket.
2. Mallorca
Német gyarmat lett ebből a szerencsétlen szigetből, úton-útfélen viseli a turizmus lenyomatát. Palma csaknem érdektelen, s a GoogleMaps nem adja vissza hitelesen girbe-gurba utcáit. A drágaság nem kicsi. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a nyugati part, ahol én jártam, gyönyörű. A sziklák is impozánsak, ami nekem viszont különleges volt: egyfajta élénkzöld fenyő a fásszárúak 90%-a, és ez egy szép színt ad a hegyoldalaknak. Banyalbufarban csak látogatásom végére szakadt le az ég, így ezt megelőzően végigsétáltam ezt bájos falut. Sosem láttam még sötétkék eget és sötétkék tengert összeérni. Szép volt! Port de Sóller, aztán meg Sa Calobra szintén jó élmény volt, örültem, hogy reptéri alvással a szállásdíját megspórolva inkább erre a kirándulásra költöttem. Érdekes módon kevés volt a német turista, voltak viszont nagy számban kelet-európaiak. Nyáron elképzelni sem tudom, milyen borzalmas lehet a turisták tömege. Valdemossa hegyi városka szintén nagyon charming, de még szebb talán a Deiá és Valdemossa közötti kanyargós út, hiszen jobbra a meredek hegyoldal, erdővel benőve és mögötte a tenger látszik végig. Legközelebb ezt a távolságot fogom megtenni, méghozzá gyalog. Itt van Michael Douglas várkastélya is. Tudta a vén róka, hol kell házat venni!
3. Valencia
A harmadik legnagyobb város az országban. Nem volt kellőképpen érdekes, ezért anno gondoltak egy merészet, s az amúgy se túl bővízű folyójukat, ami átfolyt a város közepén, lefedték egy hatalmas parkkal. A hidak tehát nem a víz, hanem a fák felett futnak. A park kikötő felőli végébe pedig Santiago Calatrava tervezett mindenféle modern épületeket, például Művészetek Palotáját. Mindegyik hófehér, s este, a sötétben különösen szép, néhány kerámiaburkolatú medencével megtámogatva. Valenciára elég 1 nap, ha 9-kor elkezdjük a városnézést. Sok romantikus sikátora van, nagy piaca, gótikus katedrálisa és rengeteg pici és nagy étterme. A Városház tér a maga monumentalitásában igencsak pompázatos.
4. Barcelona
Végre ide is eljutottam! Sok mindent láttam a 4 nap alatt és sok mindenre nem jutott idő és/vagy pénz. Érteni vélem, hogy a magyar és európai fiatalok zöme miért imádja ennyire e várost. Ilyen hely, ahol a mediterrán lüktetés nem párosul fojtogató zsúfoltsággal (talán még a Ramblán sem), nincs még egy Európában. Élnék-e ott? Igen. Emellett tartanék-e egy házat Lisszabonban, ahol kipihenem magam? Igen! :) Na lényeg a lényeg: jártam a Sagrada Famílliában, ami egy csoda. jártam Gaudí 3 másik, látogatható mesterművéből 2-ben: a Casa Batlló-ban és a Casa Milában. Kívülről láttam a városban látható, nem látogatható 3 másik Gaudí-épületet: Casa Vicenc, Casa Calvet és Teréziánusok kollégiuma. Emellett jártam a Miró Múzeumban. S valamennyi kerületben. Legtöbb időt talán a Passeig de Grácia környékén. De jártam a Port Velltől a Pedralbesig gyalog rengeteget. Parkokban (a Güellben is, persze, ami a tömeg miatt október 1-től fizetős!!!), sikátorokban, sugárutakon és picit a tengerben is, ami egyáltalán nem volt hideg a néha sajnos esős idő ellenére.
Ami legközelebb (=mielőbb) pótlandó: Palau Güell, Picasso Múzeum, Tibidabo és amit nagyon sajnáltam, hogy kihagytam: a Font Mágica, azaz a Montjuic hegy oldalában futó szökőkútsorozat fényei. A hét elején voltam a városban, vasárnap a Casa Batlló-ban hallgattam koncertet, így lemaradtam e híres látványosságról, ami csak csütörtöktől vasárnapig működik. Persze emellett majd kimennék a környékre: elmaradt a tervezett gironai kirándulás, szívesen strandolnék Sitgesben, kíváncsi vagyok más, környékbeli Gaudí-épületekre is, és több finomságot is kipróbálnék a piacon. Nagy valószínűséggel erre az útra egy friss álmom, a Nagy Pireneuskerülés keretében kerül majd sor, két év múlva. (Ez az út 13 napos lenne, Barcelonából indulva szeretném megkerülni a Pireneusokat, a francia oldalon, majd Baszkföld bejárása után visszafordulnék és Navarra, valamint La Rioja érintésével, a hegyek spanyol oldalán kalandozva mennék vissza Barcelonába.)
Egy picit kitérnék a kajára is: a tapasválasztéktól sehol sem ájultam el, viszont tény, hogy rossz minőségű ételt sehol sem ettem. Az olasz konyha marad az én szívemnek csücskéje. :)
5. Madrid
Három dolgot pótoltam, ami tavaly kimaradt. Az első a Zsófia Királyné Múzeum volt a Guernicával. Nagyon megérte, jól el is fáradtam, míg végigértem. A második a 2200 éves óegyiptomi templom, amibe várakozásaimat felülmúlva ingyen be is jutottam, és megnézhettem pár centiről a reliefeket. A harmadik a Rastro nevű bolhapiac, utánozhatatlan, erőszakmentes hangulattal. Itt a vendéglátó házaspárral jártam és hasznos vasárnap reggeli programnak bizonyult.
6. Kasztília gyöngyszemei
Az egyik szépség, amit választottam a sok közül, Toledo volt. Kopár környezete is különleges volt nekem, először láttam az őszi Mezetát. Ezen a nagy kiterjedésű fennsíkon fekszik Spanyolország közpéső része. A hosszú fűszálak a nyár folyamán kiégnek, ez tehát egy portenger, amit a fű sárgára színez, gyakorlatilag egyenletesen. Nos, nem mondható az ország kertjének. Száraz a levegő, forró a nyár, s így azt hiszem az olíván kívül nem nagyon terem meg semmi. Toledo egy hatalmas dombon fekszik, amit a két legfontosabb spanyol folyó egyike, a Tajo [táho] ölel körül. Itt a víz még nem mély és nem széles, egészen elképesztő méretűre duzzad Lisszabonnál, ahol a tengerbe ömlik. Ott már hatalmas és Tajo [tezsu] néven fut. A dombtető régi, középkori házai természetesen szépségesek, minden kívánalomnak megfelel az óváros. Sok a turista is, kétségkívül megtelik a gyorsvonat mindig, de azért volt jó szeptemberben menni oda, mert nem tapostuk le egymás sarkát. Ami viszont kiábrándító volt: a Tajo-part. Bájos sétányok vannak kialakítva, amiket viszont nem takarítanak. PET-palack és egyéb szemet szúró szemétdarabok, s rengeteg állati ürülék. Kár. Mindenesetre Toledo a "Hova kiránduljunk Madridból?" kérdésre adandó első válasz.
Utolsó vonatjegyemmel mehettem volna Salamancába, ami messze volt és nem akartam több időt utazással tölteni. Vagy épp Segoviába, ahová viszont túl későn indult az első vonat. Vagy harmadik opcióként Don Quijote La Mancha-i szélmalmaihoz Consuegrába, de a toledói vonathelyjegyen felül még buszjegyre is költenem kellett volna, azt meg nem akartam. Így vendéglátóim tanácsára Ávilába mentem. A kisváros leghíresebb szülöttje Ávilai Szent Teréz, akit a gimis irodalomkönyvem barokkról szóló részében ismertem meg 14 éve. Bernini ugyanis a szent extázisáról csinált egy szobrot, ami a barokk stílus egyik jellemző példája. Nos, nem miatta mentem oda, hanem azért, ami miatt ez a város a világörökség része lett: a kiváló állapotban megmaradt, nagy bástyákkal alaposan megtűzdelt középkori városfal miatt. Jó volt látni, körbejárni, fényképezni a lehető legtöbb szögről és oldalról ezeket a falakat. S belegondolni abba, hogy hajdanán minden magyar város is ilyen volt... Az a 6 óra, amennyit ott voltam, elég is volt a városra, kényelmesen meg is kajáltam (egy helyi babos ételt és nyelvhalat fogyasztottam, nyamnyam), tehát ha korábban indulok, a délutánomba még akár Salamanca is belefért volna, hiszen egy vasútvonalon fekszenek, de így is elégedett lehetek, hiszen többet láttam, mint a korombeli fiatalok többsége, akik csak Barcelonára vannak rácuppanva. Persze megismétlem: ez a rácuppanás teljesen indokolt!
7. Zárszó
Igazolta magát egy korábbi, belföldi (=nagyatádi) pihenéseim alatt felállított tételem: az ember 1 hét után kezdi kipihenni magát, teljesen ellazulni, sőt idomulni a helyiekhez és azok ritmusához. S ez így volt most is: Madridba már kisimulva érkeztem eltölteni az utolsó 4 napomat. Spanyolország nem szabadít fel bennem sosem annyi endorfint, mint Portugália, s ez nem is fog változni, mégis: nem nagyon tiltakoznék, ha lakhelyemül kellene választanom. Mit irigylek tőlük azokon a dolgokon felül, amit minden Lajtán túli országtól (tömegközlekedés, vasút, udvarias kiszolgálás és sorolhatnám)? Két dolgot, amit madridi vendéglátóm fogalmazott meg: a családszeretetet és a szelídséget.
Sok a babakocsis nő és ami még több: az idős szüleivel vagy nagyszüleivel sétáló ember! Amikor én a 102 éves dédimmel sétáltam Nagyatádon, aki 15 évet simán letagadhatott volna testi és 30 évet szellemi állapotát tekintve, sok gúnyos pillantást és félmosolyt kaptam a járókelő tinédzserektől. Ez ott nincs így.
A szelídség pedig azt jelenti, hogy nincs agresszió. Verbális sem! Sehol! Nem félsz, ha meglátsz egy barnább bőrű embert, nem fordulsz meg és haladsz visszafelé az utcán. Biztonságérzet, nyugalomérzet, szolidaritásérzet. Nagyon hiányolom Budapestről. Ezért kell elutaznom továbbra is, köztük ilyen helyekre. Legközelebbi nagyobb út: május.
