Ez az út egyáltalán nem volt tervbe véve, de lett nekem egy útitársam, aki bár Bécsben él, amihez Prága elég közel van, még sosem járt a cseh fővárosban. Én meg már ugye kétszer is, szívesen vállaltam az idegenvezetést azzal a feltétellel, hogy egyik rég dédelgetett álmomat is megvalósítjuk, azaz elmegyünk Ceské Budejovicébe és Cesky Krumlovba. Előbbiben főzik a Budweisert, egy sört, amit egész családunk szeret, utóbbi pedig az UNESCO világörökségi listáján van fenn és van olyan toplista, ami szerint Csehország első számú látnivalója.
Mivel célunk a sok séta és gyönyörködés volt, kulturális látnivalókról nem tudok beszámolni, múzeumozni azért az út végén tudtam Bécsben, mert ez a város mindig kínál érdekességeket, még akkor is, ha az időszakos kiállítások nem csigáztak fel. De volt két állandó, amit mindenképpen meg akartam nézni és sikerült is. Az egyik a Szépművészeti Múzeum a város szívében, a másik a Kunsthaus Wien, ami Hundertwasser, az extravagáns zseni munkásságának múzeuma az általa tervezett házban. (Fényképezni a képeket tilos.) Utóbbitól nem messze van a Hundertwasser falu, amivel szemben pedig egy lakóházként funkcionáló általa tervezett ház van. Ezt szintén megcsodáltam a vonatomra sietve.
Két dolog hiányzott a tökéletes úthoz: 1) Budejovicében nem szolgáltak fel abban az étteremben Budweisert, ahol vacsoráztunk, 2) nagyon meg akartam nézni egy Vermeer-képet Bécsben, de hűlt helye volt a múzeumban. Egyébként a szállás, a vonatok, az ételek, az italok és persze az útitárs mind tökéletesek voltak.
Prága: az Óváros a Hrdazsínból
Prága: a Kisoldal (a Hradzsín alatti városrész) a Hradzsínból
Ceské Budejovice főterének részlete a tűztoronnyal
Ceské Budejovice főterének részlete a városházával
Cesky Krumlov óvárosának szélén csörgedező patak
Cesky Krumlov: a Moldván nagy a forgalom
Cesky Krumlov: a Moldva előző képen látható szakasza az ellenkező irányból
Cesky Krumlov: bal oldalon a hatalmas vár (még folytatódott mögöttem is!), jobb oldalon az óváros részlete
Cesky Krumlov: enyhén hűvös volt a városkában, de az esőt megúsztuk
Cesky Krumlov: úgy döntöttünk, felmászunk a vártoronyba összeszámolni az ázsiai turistákat
Cesky Krumlov: kilátás a díszes vártoronyból a vár többi részére
Cesky Krumlov: profilkép a vártoronyban
Bécs: Szépművészeti Múzeum lépcsőház. Mennyezet: Munkácsy, oszlopok melletti nőalakok: Klimt
Bécs: Hundertwasser egyik munkája (múzeum) az udvar felől
Bécs: Hundertwasser egyik munkája (múzeum), café
Bécs: Hundertwasser másik munkája (lakóház)
Bécs: Hundertwasser másik munkája (lakóház) és én